A K&H Bank hatmilliárdot költ digitális fejlesztésre

1

moneyA K&H Bank a következő három évben hatmilliárd forintot költ digitális fejlesztésre, hogy a szolgáltatások alkalmazkodjanak az átalakuló bankolási szokásokhoz – közölte a pénzintézet az MTI-vel. A fejlesztést az indokolja, hogy minden tizedik ügyfél – főleg a harminc évnél fiatalabbak – már kizárólag a digitális megoldásokat választják pénzügyeik intézésére egy felmérés szerint, és negyven százalék körüli azok aránya, akik hagyományos és digitális csatornákon keresztül is bankolnak. A rutinfeladatok intézése miatt, mint az átutalás vagy az egyenleglekérdezés, ma már egyre kevesebben mennek be a bankfiókba. Ehelyett kényelmesen, otthonról vagy út közben a mobil eszközeiken intézik pénzügyeiket az ügyfelek.

A közlemény idézi Bába Ágnest, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: a bank 2013-ban indította el ingyenesen letölthető mobilbank alkalmazását, mely navigációval kiegészített ATM-, fiók- és széfkereső szolgáltatással jár együtt. Az applikációt 68 százalékban Androidos készüléken használják az ügyfelek, 32 százalékuk pedig iPhone-on használja az alkalmazást – tette hozzá.

One thought on “A K&H Bank hatmilliárdot költ digitális fejlesztésre

  1. Azért mondtam fel náluk a bankszámlámat, mert az online bankjukat teljesen átalakították, és a régihez képes kritikátlanul szar.

    Az már nem várom el a bankoktól, hogy egy ugyan azt a fogalmat minden olnline oldalon ugyan úgy hívják, ebben nemképesek kartelezni, de hogy egy bank csak úgy megváltoztassa a menüpontok elnevezéseit, na az már sok.

    Kétségbe esve kerestem a "gyakran használt számlákat" de nem, ezt csak úgy átnevezték partner számlának, de hát sorolhatnám.

    Az hogy egyes böngészőkkel nem használtható a felület, már csak egy nüansszal árnyalja a képet.

    Magyar vagyok, azt hittem tudok magyarul, de a KHB oldalát egyszerűen nem értettem, ellenben jó pár német banknál pofon egyszerű a rendszer.

    A magyar bankoknál az is idegesítő, hogy csak mobil TAN kódra enged még bejelentkezni is, a jelszót állandóan változtatni kell.

    Szemben a német bankokkal, ahol csak az utaláshoz kell a mobil TAN. de sok helyen a belföldi utalához elegendő egy papiron kapott TAN lista.

    Tudom, ha elhagyom és más kezébe jut, felhasználhatják, de az embert nem nézik itt teljesen hülyének.

    A KHB mobil app-ja semmir nem jó, legfeljebb a számla egyenleget lehet látni.

    Az utólsó csepp nálam az volt, hogy kártyás netes vásárlásnál valami még kellett volna buzerálni a bankszámlán, hát majd a guta ütött meg, mert ahelyett hogy tudtam volna bukolni a buszjegyet, a bank oldalon kellett valami állítani.

    Azért vittem magammal a KHB-s kártyámat spanyolországba, hogy azzal vegyek repjegyet, ami szerencsére nem kellett, mert ott üt meg a guta telefonnal a kezemben.

    A kártyához jár biztosítás, hát ne legyen rá szükség, mert hónapok, mire kifizetik, assistans szolgálatatásról szó nincsen, csak pénz pazarlás felhivni őket. Mindenféle vonat és repülő jegy másolatot kérnek. A Zarándok igazolvány, ami tele van pecséttel, kevés volt hogy igazoljam a spanyol tartózkodást.

    Ah, jobb őket messzire elkerülni, mert akiket ismerek azok közül messze a legrosszabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már kapható a Click 4 Skill 2.0

szo dec 20 , 2014
ShareTweetPinShareEgy évvel ezelőtt mutatta be a Mobilport Kft. a Click 4 Skill nyelvoktató programot. A piacra lépést aktív munka követte: egy évnyi fejlesztés és tesztelés után elérhetővé vált a program a 2.0-ás változata, amely számos felhasználóbarát változást hozott. Az új verzió mellett megjelent a program német nyelvű változata, a Click […]

És még ez is...