A képfeldolgozók és alakfelismerők Erdélybe mennek

KEPAFA Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szakosztálya, a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága (KÉPAF) január végén, Kecskemét közelében a kerekegyházi Varga Tanyán tartotta tizedik konferenciáját. Az esemény szervezői ezúttal a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (KF-GAMF) képfeldolgozással és számítógépes látással foglalkozó oktatói voltak. A korábbi években tapasztalt érdeklődés idén sem lankadt: a regisztrált résztvevők száma minden korábbi KÉPAF konferenciát meghaladva 96 fő volt.

Részben a nagy érdeklődésre való tekintettel, részben az ipari partnerek felé tervezett nyitás jegyében, a konferencia több újítást vezetett be. A szóbeli előadások mellett idén első alkalommal tartottak digitális poszter, illetve technikai bemutató szekciókat. Az KÉPAF 2015 konferencián három meghívott előadó és a támogatók bemutatkozása mellett összesen hatvan tudományos cikk került be a szakmai programba, melyből harminc poszter bemutató és hat technikai bemutató volt. A KÉPAF következő, 11. konferenciáját 2017-ben Marosvásárhelyen rendezik az Erdélyi Magyar Műszaki
Tudományos Társaság és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közreműködésével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Példamutató: a Bosch óvodát és általános iskolát támogat

hét febr 16 , 2015
A Robert Bosch Elektronika Kft. Hatvan város vezetésének átadta azt a negyven számítógépet, amelyek a helyi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok munkáját segítik majd. A másfél millió forint értékű számítástechnikai támogatásnak az önkormányzati hivatal mellett a Bosch csoportoknak helyet adó Gesztenyéskert Óvoda és a Bosch osztályt is működtető Szent István Általános […]

És még ez is...