A kamaszok harmadának van olyan „ismerőse”, akit személyesen sosem látott

gyermek internetA 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A hatóság közleményében a november 20-i gyermekjogi világnaphoz kapcsolódóan azt írták, a világnap aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek jogai minél szélesebb körben érvényesüljenek, különös hangsúlyt helyezve a gyermekek digitális térben való védelemére.

Az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott, a Gyermek Jogairól szóló egyezmény fő célkitűzése az volt, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Az egyezmény – az Egyesült Államok, Dél-Szudán és Szomália kivételével – a világ összes országában garantálja a gyerekek alapvető jogait, és azóta is a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum. Magyarország a közép-kelet-európai régióban elsőként, 1991-ben ratifikálta.

Az egyezmény és a hozzá kapcsolódó jegyzőkönyvek a gyermekjogokat kizárólag az offline térre vonatkozóan fogalmazzák meg, ugyanakkor az internet és a technológiai fejlődés időközben jelentősen átalakította a gyerekek jogainak érvényesülését. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága idővel azt is felismerte, hogy a digitális környezet egyre fontosabbá vált a gyermekek életének különböző területén. 2021 márciusában rögzítették, hogy a digitális környezetben is kötelező minden gyermek jogait tiszteletben tartani.

Az NMHH szerint elengedhetetlen a gyermekek digitális életéről szóló adatok, információk összegyűjtése, ismerete. Az NMHH 2017-es kutatása a 7 és 16 év közötti gyermekre és szüleikre fókuszált és többek között rámutatott arra, hogy a gyerekek egyre hamarabb kezdenek el internetezni, és egyre hamarabb szereznek tapasztalatokat a közösségi médiában.

Az NMHH szakemberei azt tapasztalták, hogy a növekvő internethasználattal párhuzamosan emelkedő tendencia látható a gyermekre leselkedő veszélyek terén is. A 2020-as Digital parenting kutatás már megállapította, hogy a 11 és 16 évesek között három év alatt a duplájára nőtt azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük (9 százalékról 18 százalékra). Megdöbbentő, hogy minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent. A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott. Az ismeretlenek által megkeresett gyerekek fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét jogsértéssel.

A gyermekek digitális környezetben fennálló jogaira fókuszáló kampányok közül kiemelték a „Red Flag” kampányt, amit azért indított az NMHH, mert aggasztóan növekszik az idegenek általi megkeresések aránya, valamint növekvő tendenciát mutat a gyermekek által magukról készített intim felvételek száma is.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az OTP Bank nevével visszaélő kérdőíves csalás terjed a közösségi médiában

vas nov 20 , 2022
Internetes bűnözők az OTP Bank nevével visszaélve online kérdőíves csalással akarnak ügyféladatokhoz jutni. A pénzjutalmat ígérő hirdetések olyan honlapra visznek tovább, ahol az elkövetők internetbanki belépőadatokat, levélfiók-címeket és telefonszámokat próbálnak megszerezni. A csalás néhány napja terjed a világhálón — közölte a pénzintézet. Hozzátették, hogy nem hirdet a közösségi médiában pénzjutalommal […]
OTP Bank

És még ez is...