A jövő héttől kipróbálható a Windows 10

A Microsoft bemutatta a Windows új generációját és számos olyan újdonságot, amelyekkel a vállalat a számítástechnika új, korábbinál személyesebb korszakába lép. Emellett lelepleztek két új eszközt is, amelyekkel a Windows élményében már hatalmas képernyőkön és képernyő nélkül is részesülhetünk. A Windows 10-et szolgáltatásként nyújtják a jövőben, biztonságos, innovatív, mindig naprakész környezetet kínálva ezzel az eszközök teljes támogatott élettartama során. A Windows 10 ingyenes frissítésként lesz elérhető a Windows 7, Windows 8.1 vagy Windows Phone 8.1 rendszert használó vásárlók számára, akik a megjelenés utáni első évben frissítenek az új verzióra.

Új funkció lesz, hogy a Windows Phone-os telefonokon tavaly debütált Cortana személyi digitális asszisztens már a Windows 10-et futtató pc-ken és táblagépeken is segíti majd a felhasználókat feladataik elvégzésében. A Windows 10-ben jelenik meg a Microsoft „Project Spartan” kódnéven készülő új böngészője, amelynek fejlesztésekor az átjárhatóság volt az egyik legfontosabb szempont. A Windows 10-en futó Xbox alkalmazással a játékosok és a fejlesztők az egyre növekvő Xbox Live játékhálózat legjavát már a Windows 10-es pc-ken és Xbox One-on is elérhetik. A Windows 10-en futó univerzális Office-alkalmazások érintésre optimalizált környezetet nyújtanak valamennyi eszközön. A Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote és az Outlook az alapoktól újratervezett verziói érintéssel is könnyen kezelhetők a Windowson

A Windows 10 rendszer pc-n futó következő technikai előzetese a jövő héttől ingyenesen lesz elérhető a Windows Insider Program résztvevői számára, telefonokra pedig februárban jelenik meg elsőként.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hét trend, amelyre érdemes odafigyelni III.

pén jan 23 , 2015
Hét trend, amely a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szerint meghatározó lesz 2015-ben. 3. Számítástechnika mindenhol Egyre több eszköz kapcsolódik az internetre, és ennek természetes folyományaként az emberek egyre több különféle eszközről kapcsolódnak a hálózatokra, privát szférájukban és munkahelyükön egyaránt. Amint arra a Gartner szakértője is felhívta a figyelmet, az […]
okostelefon

És még ez is...