A japán jegybank nem cicózik

JenBár egyelőre nem tervezi digitális jegybankpénz kibocsátását Japán központi bankja, a 2021-es pénzügyi év elején elindítja a kísérleteket saját digitális pénzével.

A bank tudatta, hogy a tesztelés első szakaszában ellenőrzi a digitális jegybankpénz kibocsátásának, szétosztásának és a forgalomból való kivonásának a technikai lehetőségeit, majd pedig pilot projektet indíthat. A jegybank ugyan nem tervezi egyelőre egy digitális jen kibocsátását, ám „a fizetési és elszámolási rendszerek stabilitása és hatékonysága biztosításának szempontjából szükségesnek tartja, hogy megfelelő módon felkészüljön” a körülmények esetleges megváltozására – írták a közleményben.

A Bloomberg hírügynökség szerint a bejelentés arról tanúskodik, hogy a japán jegybank nem akar lemaradni más nagy központi bankok mögött, ideértve a kínai jegybankot, amely már hosszú évek óta tanulmányozza a digitális pénz kibocsátásának lehetőségeit, és néhány banknak már engedélyezte a digitális jüan belső tesztelését. Taro Aszo japán pénzügyminiszter februárban aggodalmainak adott hangot a kínai tervek miatt. Japán új miniszterelnöke, Szuga Josihide azonban nem csak beszél a digitalizációról, hanem azt tekinti kormánya egyik legfontosabb feladatának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Dzsihadista propagandaanyagok százait azonosították a világhálón

vas okt 11 , 2020
Huszonhét internetes platformon a Nyugat-Balkánon használt nyelveken elérhető, 346 dzsihadista propagandaanyagra mutató hivatkozást azonosítottak az illetékes hatóságok a régió partnerországaival közösen tartott művelet keretében – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol). A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a kedden tartott, egynapos akció az al-Kaida, az Iszlám Állam és […]

És még ez is...