mínuszos.hu

A Huawei kémtevékenységéről ír a holland sajtó

Titkos „hátsó ajtóval” rendelkezik a kínai Huawei az egyik nagy holland telekommunikációs vállalat hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz – írta a De Volksrant című helyi napilap névtelenséget kérő titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. A cikk szerint a holland titkosszolgálat (AIVD) vizsgálatot folytat az ügyben, egyebek mellett azt próbálják megállapítani, hogy egy biztonsági rés tette-e lehetővé a kémkedést a pekingi kormány számára. Azt nem részletezték, hogy hardveres vagy szoftveres „hátsó ajtóról” van-e szó, és egyáltalán hogyan működik. Az AIVD nem kívánta kommentálni a De Volksrant cikkét, múlt hónapban ugyanakkor Oroszországot és Kínát megnevezve óva intett attól, hogy „Hollandia olyan államok cégeinek hardvereitől vagy szoftvereitől függjön, amelyek aktív kiberprogramokat folytatnak a holland érdekek kárára”. A holland kormányzat által megbízott testület vizsgálatot folytat annak érdekében, hogy miként szavatolható a jövőbeli ötödik generációs mobiltávközlési hálózatok (5G) biztonsága. Stef Blok külügyminiszter elmondta, hogy hamarosan döntenek arról, részt vehet-e az infrastruktúra kiépítésében a Huawei.

Exit mobile version