A Huawei húsz helyezést javított a legértékesebb márkák listáján

tapsxA Huawei idén másodszorra került fel a BrandZ Top 100 Global Brands nevű, a világ legértékesebb márkáit rangsoroló listájára. A vállalat egy év alatt 22 százalékkal növelte márkaértékét, ezzel 20 helyet lépett előre a listán. Emellett bekerült a rangsor 20 legnagyobb éves márkaérték-növekedést elérő vállalata közé, ahol a 14. helyet tudhatja magáénak. A Millward Brown piackutató cég által a világ egyik legnagyobb kommunikációs szolgáltató csoportja, a WPP megrendelésére készített BrandZ lista az egyik legmeghatározóbb kiértékelés és az egyetlen olyan márkarangsor, amely a márkák pénzügyi mutatóin kívül az összeállításnál a fogyasztók véleményét is figyelembe veszi.

A 2016-os BrandZ Top 100 Global Brands lista szerint a Huawei márkaértéke 18,652 milliárd amerikai dollárra tehető, ezzel a vállalat egyszerre 20 helyet lépett előre a rangsorban, megszerezve az ötvenedik helyezést. Ehhez az eredményhez a Huawei tavalyi pénzügyi eredményei is hozzájárultak: 2015 a vállalat árbevétele meghaladta a húszmilliárd dollárt, ami közel hetven százalékos növekedést jelent a 2014-es értékhez képest. Tavaly a Huawei összesen 108 millió okostelefont szállított – 44 százalékkal többet, mint a megelőző évben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Van, ahol még bíznak a nyomtatott sajtó jövőjében

ked jún 21 , 2016
ShareTweetPinShareA Financial Times (FT) és az International New York Times (INYT) a finnországi Hansaprint nyomdaipari vállalat jóvoltából kerül a finn olvasókhoz. A Hansaprint üzletágvezetője, Jukka Saariluoma szerint: „Immár minden részlet összeállt ahhoz, hogy elkezdhessük nyomtatni az újságokat Finnországban. Örömünkre szolgált az ügyfeleinktől érkező sok pozitív visszajelzés. Kifogástalannak találják az új […]

És még ez is...