A Huawei húsz éve jött Magyarországra

HuaweiA Huawei Technologies Hungary 2025-ben is megrendezte kiemelt iparági eseményét, a Tech4Value – ICT Day konferenciát, amely az ipari digitalizáció, a mesterséges intelligencia (MI), valamint ezek felhőalapú és oktatási alkalmazásai köré szerveződött. A rendezvény célja, hogy a szakpolitikai, ipari és tudományos szereplők közösen gondolkodjanak a digitalizáció nyújtotta lehetőségekről.

A Huawei konferenciáját Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára nyitotta meg, hangsúlyozva a digitalizáció jelentőségét az energiaügy és az ipar területén. Köszöntőt mondott Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Palkovics László, a mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, akik az oktatás és a technológiai fejlesztések összefonódásáról beszéltek.

Gao Weijie, a Huawei Technologies magyarország és nyugat-balkáni vezetője kiemelte: „A digitalizáció nem pusztán technológia – közös jövőkép. Mesterséges intelligenciával és felhőalapú megoldásokkal formáljuk Európa intelligens jövőjét.”

Innovációk az oktatásban és az iparban

A Huawei bemutatta a Smart Classroom Solution-t, amely az interaktív tanulási élményeket egyesíti a legújabb technológiai eszközökkel. A rendszer az online és offline tanulás kombinálásával növeli a diákok aktivitását, miközben a tanároknak segít egyszerűsíteni a tananyagok bemutatását.

Az ipari digitalizáció terén a Huawei bemutatta az 5.5G technológiát, amely az 5G hálózatok továbbfejlesztett generációja. Ez a technológia lehetővé teszi például a nagy felbontású adatátvitel valós idejű kezelését, intelligens közlekedési rendszerek kiépítését vagy az ipari automatizáció támogatását.

Fenntarthatóság és energiahatékonyság

A Huawei bemutatta a Fusionsolar megoldását, amely 2024-ben akkora kibocsátáscsökkentést eredményezett, mintha 1,6 millió fát ültettek volna. A vállalat szerint 2025-ben az IKT-kapcsolatonkénti átlagos szén-dioxid-kibocsátás 15 kilogrammra csökken, ami óriási, 80 százalékos csökkenés a 2015-ös szinthez képest.

Együttműködések és jövőbeli tervek

A Huawei két új együttműködési megállapodást írt alá: az Óbudai Egyetemmel Smart Solution labor létrehozásáról, a Pécsi Tudományegyetemmel pedig egy távoktatási központ és digitális egészségügyi együttműködés kialakításáról állapodtak meg. A cél: szorosabb kapcsolat a technológiai innováció és felsőoktatás között.

A konferencia egyik kiemelt eseménye volt a Huawei mobil bemutatótere, amely idén Budapest mellett 17 ország 29 városába látogat el „Accelerate Industrial Digital Intelligence” mottóval. A látogatók testközelből ismerhették meg a legújabb iparági megoldásokat – az MI-alapú adattárolástól kezdve az intelligens kampuszhálózatokig és a Flex Cloud felhőplatformig.

English summary

Huawei Technologies Hungary’s Tech4Value – ICT Day 2025 conference focused on industrial digitalization, artificial intelligence, and their cloud and educational applications. This event fostered dialogue among policy, industry, and academic stakeholders regarding digital transformation. Huawei introduced its Smart Classroom Solution and advanced 5.5G technology for industrial innovation. The company also showcased its Fusionsolar solution, demonstrating significant carbon emission reduction. New partnerships with Hungarian universities emphasize strengthening technological innovation and higher education.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük