mínuszos.hu

A Huawei berendezkedik Magyarországon

ZX-81

 

Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary – jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója. Elmondta: a Huawei Technologies Hungary közel harmincezer négyzetméteres, havonta háromezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. Valamennyi európai piacra szánt termékét 2015-ig magyarországi üzemeiben állítja elő, illetve a biatorbágyi logisztikai központ közvetítésével juttatja az európai piacra. A biatorbágyi logisztikai központot partnerként az DHL és a Westlog vállalatok üzemeltetik, innen indítják útnak a Huawei termékeivel megrakott kamionokat Európa, Észak-Afrika, Oroszország és Közel-Kelet felé – tette hozzá. Az ügyvezető ismertette: a kínai távközlési cég, a Huawei a logisztikai központ létesítése mellett termelését is növeli Magyarországon. Ennek keretében az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül, szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő – vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más – távközlési berendezés összeszerelése 2015-ig megindul Magyarországon. Az innen jelenleg kiszolgált 40 ország száma is 55-re nő a vállalat tervei szerint. A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak száma a jelenlegi másfél ezernek duplájára, háromezerre emelkedik – hangsúlyozta.

Exit mobile version