A hős ételfutár: tényleg foodora lesz a foodpanda

Radeczky Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. (foodora) ügyvezetőjeA korábbi híreknek megfelelően foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad.

Radeczky Zoltán, Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a rendeléshez szükséges applikáció frissítése április 11-én kezdődik, májusban pedig reklámkampányt indítanak, ami egyebek mellett az új név megismertetését szolgálja. Az 1999 óta működő, magyar alapítású NetPincér 2016-ban lett a világszerte több mint hetven országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja. A Delivery Hero európai regionális szervezetén belül nyolc országban – a négy skandináv országban, valamint Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában – használják majd a foodora nevet, illetve itt történik egységes arculati frissítés.

Radeczky elmondta, hogy a foodorával is megmarad a cég több mint ötezer éttermi és üzleti partnere, továbbra is együtt dolgoznak mintegy 4000 szerződött futárpartnerükkel, és kiszolgálják a több mint kétmilliós megrendelői bázisukat. A készételek mellett 2020 decembere óta élelmiszereket és tisztítószereket is lehet rendelni a platformon. A foodora márkaernyő alatt a vállalat saját, 13 bolthelyiségből szállító élelmiszerüzlet-hálózata, az év elején egymilliomodik rendelését kiszállító panda market is új nevet kap, a továbbiakban foodora market néven működik tovább. Radeczky a további tervek között említette a hamarosan elinduló előfizetői programot. Havidíj ellenében ingyenes kiszállítást és egyéb kedvezményeket kínálnak majd a programban résztvevő éttermekből és üzletekből.

A Delivery Hero Hungary Kft. árbevétele 18 milliárd forint volt 2021-ben, az évet 741 millió forint veszteséggel zárták, a 2020-as 10 milliárd forintos árbevétel és a 346 millió forintos adózott eredmény után.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ayahuasca-főzet hatása: összeomlik az agy normális berendezése

sze márc 29 , 2023
ShareTweetPinShareErős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet – írta a Guardian. Az ayahuasca-főzetet az emberiség már legalább ezer éve ismeri és használja. Az amazóniai őserdőben honos Banisteriopsis caapi nevű növény […]
Ayahuasca-főzet

És még ez is...