A HONOR nyugdíjasok által üzemeltetett hotline-t indít

internet hotlineA HONOR új kezdeményezést indított Európa-szerte – egy idősek által működtetett, költségvetési tippeket adó forródrótot –, amely összekapcsolja a fiatalokat a takarékossághoz jól értő nyugdíjasokkal.

A Magyarországon nem elérhető szolgáltatást egy ettől függetlenül érdekes új kutatás nyomán hozták létre, amelyből kiderült, hogy a fiatalok fele az ünnepi költekezést követően a januárt tartja az év legnehezebb pénzügyi hónapjának, és közel felük azt mondta, hogy az idősebb generációhoz fordulna megtakarítási tanácsadásért. A kutatás szerint Európa szerte az emberek jelentős része január 17-én egyszerűen „kifogy” a készpénzből — áll a HONOR közleményében.

A WhatsAppon keresztül elérhető ingyenes forródrót – amely az új HONOR Magic7 Lite készülékkel működik – az idősebb generáció felhalmozott tudását és megfontolt költési szokásait teszi elérhetővé, hogy ezáltal gyakorlati tanácsokat kaphassanak az emberek. A 25 év alatti magyarok is úgy nyilatkoztak, hogy leginkább az „idősebb generációktól” szeretnének pénzügyi tanácsot kérni, köszönhetően a gazdag élettapasztalatuknak (42 százalék) és annak, hogy átéltek nehéz gazdasági időket, válságokat (28 százalék). A megkérdezettek harmada szerint a legfőbb különbség a generációk között az, hogy az idősebbek mindig tettek félre pénzt a nehéz időkre (33 százalék), és nem volt közösségi média sem akkoriban, ami befolyásolta volna vásárlási szokásaikat (28 százalék).

Ingyenes hozzáférés a bölcs gondolatokhoz

A januári pénzügyi feszültség nem meglepő, hiszen a 25 év alattiak közel fele (46 százalék) elismeri, hogy a karácsonyi időszakban túlköltekezett, ami a januári kiadásokra is hatást gyakorol. Közel harmaduk (29 százalékuk) februárig halogatja a vásárlásokat, 39 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy az újévi pénzügyi gondokhoz az is hozzájárult, hogy a szokásosnál korábban kapták meg a decemberi fizetésüket – és negyedük költött túl sokat ajándékokra az ünnepek alatt.

A pénzügyi nehézségeket leginkább az váltotta ki, hogy a magyar fiataloknak kevesebb, mint egy heti fizetésük maradt (46 százalék), hogy hitelkártyát kellett használniuk, amikor a havi fizetésük teljesen elfogyott (14 százalék), és hogy a folyószámlahitelüket igénybe kellett venniük (16 százalék).

„Tudjuk, hogy a január pénzügyileg kiemelten nehéz hónap, különösen a fiatalabb generációk számára, ezért közvetlen segítséget szeretnénk nyújtani, felhasználva egy olyan generáció tudását, amely arról ismert, hogy óvatosan bánik a pénzzel. Ezért indítottuk el a HONOR Pénzügyi Tanácsadó Hotline-t, amelyet idősek működtetnek, és az új, pénztárcabarát HONOR Magic7 Lite mobiltelefonunkat kihasználva bebizonyítjuk, hogy a csúcsteljesítményhez nem kell bankot robbantani. Plusz, így ingyenes hozzáférést biztosítunk az embereknek a valós idejű pénzmegtakarítási tippekhez, trükkökhöz és bölcs gondolatokhoz” – fejtette ki Kai Bai, a HONOR regionális menedzsere.

Az idősebb generáció legfontosabb megtakarítási tippjei

  • Csak azért, mert van pénzed, még nem jelenti azt, hogy el is kell költened (53 százalék).
  • Mindig érdemes olyasmire spórolni, amit igazán akarsz és amire szükséged van (42 százalék).
  • Mindig járj utána a lehetőségeidnek, mielőtt megveszel valamit, és ne mindig feltételezd, hogy a drága a jobb (43 százalék)
  • Ne írj alá semmit és ne egyezz bele semmibe anélkül, hogy legalább fél órát fontolgatnád a lehetőségeidet (32 százalék)
  • Érdeklődj, hogy nincs-e kedvezményesebb, olcsóbb és úgy általában kedvezőbb opció számodra (24 százalék)

Az anyagi gondok Európa szerte érezhetők – a felmérés szerint az angol, olasz, spanyol és portugál lakosok úgy érzik, hogy január 17-ére kifogynak a pénzükből, míg Magyarország, Franciaország vagy épp Németország egy kicsit tovább bírja, és január 22-től esik át mínuszba.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lénárt Viktor AI-támogatott HR-megoldásokat fejlesztő céget indít

csü jan 16 , 2025
Jelentős változás a magyar HR-piacon: Lénárt Viktor, a Grow Csoport, a hazai vezető- és szervezetfejlesztési piac egyik meghatározó cégének legnagyobb tulajdonosa és elnöke értékesítette tulajdonrészét. Lénárt új, saját tulajdonú cégében, a ZEL Group Zrt.-ben folytatja munkáját, amely mesterséges intelligenciával támogatott vezetői és szervezetfejlesztési termékekkel lép be a hazai és nemzetközi […]
Lénárt Viktor, ZEL Group Zrt.

És még ez is...