A holland médiahatóság műsorszolgáltatási engedélyt adott a Dozsgy orosz tévécsatornának

Dozsgy televízióA holland médiahatóság öt évre szóló műsorszolgáltatási engedélyt hagyott jóvá a Dozsgy független orosz televíziós csatornának – derült ki a testület közleményből. Az orosz hatóságok tavaly márciusban korlátozták a Dozsgy adásaihoz való hozzáférést az Ukrajna ellen indított háborúról szóló tudósításaik miatt, arra hivatkozva, hogy a csatorna „szándékosan hamis információkat terjeszt az orosz katonai személyzet tevékenységéről, valamint szélsőséges tevékenységre és erőszakra uszít”. Mindez az orosz törvények értelmében tilos és büntetendő.

A Dozsgy Lettországban tavaly júniusban újraindította műsorait, azonban a lett médiahatóság decemberben az műsorszolgáltatási engedély visszavonása mellett döntött, mivel úgy ítélte, meg, hogy a csatorna „fenyegeti a nemzetbiztonságot és a közrendet.” A médiumot azzal vádolták, hogy olyan tartalmakat sugároz, amelyek Moszkva ukrajnai műveleteit támogatják. Ugyancsak decemberben a lett szabályozó hatóság tízezer eurós bírságot szabott ki a csatornára, mert olyan térképet mutatott be, amelyen a megszállt Krím félsziget Oroszország területének részeként szerepelt. A Dozsgyot elmarasztalták továbbá amiatt is, hogy az orosz hadsereget „a mi hadseregünknek” nevezte egyik műsorában, amelyben a műsorvezető a többi között arról beszélt, hogyan lehetne a frissen besorozott orosz katonákat ellátmánnyal segíteni.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gyanús internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH

sze jan 11 , 2023
ShareTweetPinShareÉrdemes fenntartásokkal kezelni a gyanúsan csábító, hangzatos ígéreteket tartalmazó reklámokat az interneten – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Tájékoztatásuk szerint az internetes hirdetések mintegy húsz százaléka úgynevezett „hidden” reklám, amelyek legtöbbször extrém figyelemfelkeltőek, sokkoló, megbotránkoztató, a nézőt kellemetlen érzésekkel eltöltő fotókat használnak, valamint hangzatos […]

És még ez is...