mínuszos.hu

A Hiventures 900 millió forintot fektet a SmartFront-ba

forintA Hiventures közleménye szerint az innovatív felhőalapú üzleti megoldásait és vállalatirányítási rendszerét kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak fejlesztő cég a befektetést a SaaS (Software-as-a-Service — szoftver mint szolgáltatás) modellre való átállásra, valamint technológiai és üzleti fejlesztésekre, az értékesítési és kiszolgálói kapacitások jelentős növelésére fordítja. A 2011-ben alakult SmartFront Kft. a SaaS termékkategória növekvő népszerűségére alapoz. A cég saját fejlesztésű, web alapú SmartFront ERP vállalatirányítási rendszerét már sok hazai kkv használja, de az első lépéseket megtették a nemzetközi piacok felé is. A cég az ERP megoldás mellett leányvállalatán keresztül 2019-től értékesíti SmartBooks nevű havidíjas SaaS termékcsaládját, ami egyrészt webes könyvelő szoftvert kínál könyvelőirodáknak, másrészt ügyviteli rendszert a mikrovállalkozásoknak. A közleményben Schramm Károly, a SmartFront alapító-ügyvezetője hangsúlyozta, a SmartBooks 2019-es kiadásával főképp a könyvelőirodákat, illetve az általuk könyvelt mikrovállalkozásokat célozták meg, de a piaci folyamatok a nagyobb üzleti szereplőknél is egyértelműen a SaaS-típusú megoldások térnyerését vetítik előre, ezért is szeretnének a megfelelő időben és mértékben felkészülni erre a trendre. Hozzátette, hogy a régi, telepített megoldásokat kiszorítják szoftverfronton a felhőalapú technológiák, másrészt a kkv-k robbanásszerű fejlődésen mennek keresztül a digitalizációban.

Exit mobile version