mínuszos.hu

A GVH felfüggesztette a Kérdezd Bongót! emelt díjas szolgáltatást

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésével felfüggesztette a jellemzően kamaszok és kiskamaszok által használt, „Kérdezd Bongót!” elnevezésű szolgáltatást és annak reklámozását, valamint a már közzétett, de még elérhető reklámok hozzáférhetőségének haladéktalan megszüntetésére és a szolgáltatás honlapjának módosítására kötelezte a szolgáltatás üzemeltetőjét, a Global AQA Pty Ltd.-t. A hatóság továbbá a szolgáltatás, illetve a hirdetések felfüggesztésére kötelezett több olyan vállalkozást, amelyek valamilyen módon részt vettek a reklámok és a szolgáltatás közzétételében, így közreműködésük indokolt a beavatkozás hatékonyságának biztosítására.

A GVH februárban indított versenyfelügyeleti eljárást az alapvetően gyermekeket és fiatalkorúakat célzó szolgáltatás reklámjai miatt, amelyek megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A versenyhatóság valószínűsítette, hogy a szolgáltatás reklámjai – bár alkalmasak részletesebb információ átadására – elhallgatják a fogyasztók előtt az igénybevételért felszámolt díjazást, illetve az igénybevételhez megadott adatok kezelésének módját. A magatartás megítélésekor lényeges szempont volt, hogy a reklámok célcsoportjába kiskorúak tartoznak, továbbá, hogy a szolgáltatás a reklámokban szereplő telefonos elérhetőségen minden további tájékozódás nélkül igénybe vehető.

A kötelezettek között a Kérdezd Bongót! szolgáltatás üzemeltetője, az eljárás alá vont Global AQA Pty Ltd. mellett a Középsuli websorozatot kiadó Globoport Média Holding Kft., három, influencer marketinget közvetítő ügynökség (P4R Digital Agency Kft., Social Guru Magyarország Kft., Star Network MCN Kft.), valamint a Google Ireland Ltd. és a Facebook Ireland Ltd., továbbá három hazai mobilszolgáltató (Magyar Telekom Nyrt., Telenor Magyarország Zrt., Vodafone Magyarország Zrt.) szerepel.

Exit mobile version