A Google-nek Németországban többezer, Magyarországon 38 munkatársa van

Nagyszabású fejlesztési indít a Google Münchenben: az amerikai informatikai óriáscég megszerzett egy több százmillió euró értékű ingatlant a bajor tartományi főváros központjában, és ezernél is több új munkatárs felvételét tervezi – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A Google a műemléki védettségű Postapalotát szerezte meg, amelyben így a korábbi tervekkel szemben nem luxusszállodát, hanem irodákat alakítanak ki. A vállalat a 41 ezer négyzetméteres épület átépítése mellett azt is tervezi, hogy az ezer müncheni munkatárs mellé felvesz további 1500-at. Főként a Chrome böngészőhöz kapcsolódó termékekkel, adatbiztonsági fejlesztésekkel és belső informatikai rendszerek fejlesztésével foglalkoznak majd a FAZ beszámolója szerint. Az ingatlannal és a létszámfejlesztéssel kapcsolatos terveket hivatalosan még nem jelentették be, de a Google egy szóvivje a lapnak megerősítette az értesüléseket. Azt is elmondta, hogy mind a négy németországi telephelyükön bővítésre készülnek. A legnagyobb németországi Google-telephely továbbra is a müncheni lesz, a legkisebb pedig a frankfurti. A harmadik helyszín Hamburg, ahol nagyjából 650-en dolgoznak az amerikai óriáscégnek, a negyedik pedig Berlin, ahol mintegy kétszáz munkatársuk van. A szövetségi fővárosban a müncheninél kisebb léptékű, de szintén jelentős, több száz fős létszámbővítést terveznek, és ott alakítják ki a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseik egyik globális központját — írta a FAZ.

A Google világszerte nagyjából százezer embert foglalkoztat főállásban. A cég anyavállalata, az Alphabet a harmadik negyedévben 40,5 milliárd dollár (12 ezer milliárd forint) bevételt ért el, ami húsz százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, nyeresége 7,1 milliárd dollár volt, ami 23 százalékos csökkenés az előző évihez viszonyítva. A Google magyarországi leányvállalata, a Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft. tavaly 38 alkalmazottat foglalkoztatott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gyorsan túl akar lenni a CA-botrányon a Facebook: fizet, mint a katonatiszt

vas nov 3 , 2019
ShareTweetPinShareElfogadta a jogellenes adatfelhasználás címén kirótt 500 ezer fontos (192 millió forintos) brit pénzbírságot a Facebook. A brit információs kormánybiztosi hivatal (ICO) – amelynek hatáskörébe tartoznak az adatvédelmi ügyek is – kedden bejelentette, hogy az amerikai közösségi médiaportál felhagyott az egy éve megállapított bírság elleni fellebbezésével. Az erről szóló megállapodásnak […]

És még ez is...