A GDPR kismiska az Unió új AI-szabályozásához képest

DeloitteMegjelent az Európai Unió rendelete a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztéséről, forgalmazásáról és használatáról. A szakértők szerint a jogszabály nagyobb jelentőségű lesz, mint az utóbbi években sokat emlegetett uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR.

Nem túlzás azt állítani, hogy ma szinte minden az AI-ról szól, aki versenyben akar maradni, annak most ezen a területen kell fejlesztenie. A trendre reagálva megjelent az EU mesterséges intelligencia rendelete (EU AI Act), mely az AI rendszerek fejlesztésére, forgalmazására, szolgáltatás nyújtására és használatára vonatkozik, ezeket igyekszik egész Európában egységesen szabályozni. Fontos kiemelni, hogy a jogszabály nem az AI-t szabályozza, hanem annak használatát.

Az augusztus 1-jén hatályba lépett rendelet egy átfogó uniós digitális csomag része, melynek célja, hogy az EU felkészüljön a digitális korra. A rendelet a várakozások szerint támogatja majd az innovációt és az AI emberközpontú, és megbízható elterjedését, célja, hogy megvédje az uniós állampolgárok egészségét, biztonságát és alapvető jogait, valamint a demokráciát, a jogállamiságot és a környezetet a lehetséges káros hatásoktól. A jogszabály ideális tesztkörnyezetet biztosítana Európában különösen a startupok és a kis- és középvállalkozások számára.

A GDPR-nál is nagyobb lesz a hatása

“Az EU AI Act hatása várhatóan még a GDPR-nál is nagyobb lesz a vállalatok számára. A jogszabály által a mesterséges intelligencia rendszerek használatára vonatkozó követelmények az AI értéklánc és életciklus minden szereplőjére vonatkoznak, a fejlesztőktől a felhasználókig” – mondja Albert Lili, a Deloitte Legal Adatvédelmi és Technológiai Csoportjának ügyvédje.

Bár minden területen tevékenykedő vállalatokra vonatkozik a tervezett szabály, a leginkább érintett szektorok a pénzügyi szolgáltatások (különösen a bankok), a technológia, az élettudományok és az egészségügy, valamint a közművek. Ennek oka, hogy ezekben a szektorokban valószínűleg a legmagasabb koncentrációban találhatók meg azok a rendszerek, amelyeket az AI rendelet „magas kockázatúnak” minősít, mint például a biometrikus kategorizálás, az érzelemfelismerés, a hitelképesség értékelése, valamint a toborzáshoz és a kritikus infrastruktúrához kapcsolódó bizonyos megoldások. Az AI Act-nek való megfelelésfeltétele lesz a hatálya alá esőrendszerek forgalomba hozatalának és üzembe helyezésének, valamint használatának.

Türelmi időt is biztosít a jogszabály

A rendelet átmeneti időszakot biztosít a vállalatok számára a követelmények teljesítéséhez. Az „elfogadhatatlannak” minősített rendszerek tilalma 6 hónapon belül hatályba lép. Ez vonatkozik majd azokra a rendszerekre, amelyek különösen károsak és visszaélésszerűek, mivel ellentétesek az Európai Unió értékeivel, mint például az emberi viselkedés manipulálása, vagy a sebezhetőségek kihasználása. A mesterséges intelligencia rendszerek egyéb felhasználásai esetében a rendelet követelményeinek való megfelelés 24 hónapon belül szükséges. A megfelelés elmulasztása szankciókat vonhat maga után, amelyek akár a globális árbevétel 7 százalékát is elérhetik tiltott felhasználások esetén, vagy három százalékát egyéb nem megfelelés esetén.

Ezért a vállalatoknak első lépésben felül kell vizsgálniuk meglévő rendszereiket, hogy azok megfelelnek-e az új szabályozásnak, ugyanis csak így kerülhetik el a negatív következményeket. A vizsgálat során meg kell állapítani, hogy a cégek megoldásai AI-nak minősülnek-e, vagyis hogy vonatkozik-e rájuk az EU rendelete. Azoknak a vállalatoknak pedig, melyek használnak ilyen megoldásokat, kockázat- és hatásvizsgálatot kell végezniük.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megaupload-gate: Kipukkadni látszik a "Dotcom lufi"

pén aug 16 , 2024
Tizenkét év jogi küzdelem után Új-Zéland kiadja az Egyesült Államoknaknak Kim Dotcomot, a Megaupload fájlcserélő alapítóját. A Kimble, Kim Tim, Jim Vestor álneveket használó, ám főként Kim Dotcomként ismert Kim Schmitz-cet a megszűnt Megaupload fájlcserélő weboldalával kapcsolatos büntetőjogi vádak miatt üldözi az Egyesült Államok igazságszolgáltatása. A finn-német származású Dotcom új-zélandi […]
Kim Schmitz alias Kim Dotcom

És még ez is...