mínuszos.hu

A Gaia kollaboráció kapja a Berkeley Díjat

galaxisA galaxisunk legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképét készítő Gaia űrtávcső munkájáért felelős konzorcium kapja a 2023-as Lancelot M. Berkeley – New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban” Díját.

A nemzetközi társulásban Magyarországot az  Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSKF) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársai és számos más magyar kutató képviseli. Mint a CSFK közleményében írták, a Gaia kollaboráció a Tejútrendszer forradalmi, többdimenziós térképének létrehozásáért kapja a 2023-as Berkeley díjat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrtávcsöve 2013-as indítása óta a galaxisunk csaknem kétmilliárd csillagának rögzítette a pozícióját, távolságát, színét és saját mozgását. „A Gaia három nagy adatkibocsátása sokáig fog még hatalmas jelentőségű eseményként szerepelni a csillagászat történelmében, amely elősegítette globális együttműködések kialakítását annak érdekében, hogy jobban megértsük saját galaxisunk eredetét, szerkezetét és sűrűségét” – írták a közleményben.

Az American Astronomical Society (AAS) alelnökei a szervezet alá tartozó tudományos folyóiratok főszerkesztőjével közösen választják ki minden évben a Berkeley díj nyertesét, a megelőző 12 hónap tudományos publikációi alapján. A Gaia csapatát elsősorban annak az Astronomy & Astrophysics című szaklapban, 2021 májusban megjelent publikációnak elismeréseként jutalmazzák, amelyik a Gaia akkori adatkibocsátása mögötti felmérés tulajdonságait, illetve első tudományos eredményeit írja le.

„Az égboltfelmérés elképesztő pontosságának és az óriási adatmennyiségnek köszönhetően a Gaia teljesen átformálta a csillagokhoz és a Tejútrendszerhez való viszonyunkat” – írták, kitérve rá, hogy az eddigi három adatkatalógus magában foglalja az eddigi legnagyobb alacsony felbontású spektroszkópiai és radiális sebesség-felmérést, és részletes információkat tartalmaz a Tejútrendszer nagyjából 1,8 milliárd csillagára vonatkozóan, beleértve tízmillió változócsillagot és 813 ezer kettőscsillagot. Mindemellett a Gaia úttörővé vált az extragalaktikus és a naprendszerbeli csillagászatban is, mivel a katalógus tartalmaz hárommillió galaxist, 2 millió kvazárt (fényes, távoli galaxismagokat), és 156 ezer kis égitestet a Naprendszerből, köztük földközeli és főövi aszteroidák, valamint Neptunuszon túli objektumok adatait is.

A Gaia harmadik adatkibocsátását világszerte üdvözölték a kutatók 2022. június 13-án, és közel ötven, a Gaia csoport által készített tudományos publikáció kíséretében jelent meg. Ezek közül egy készült magyar vezetéssel, Marton Gábor és munkatársaik fiatal csillagok eddig legnagyobb katalógusát állították össze azok fényváltozásai alapján. „Az AAS és a New York Community Trust hálával tartozik és gratulál annak a több száz tudósnak, mérnöknek, a műszaki és adminisztratív személyzet tagjainak az Európai Űrügynökségnél, akik létrehozták ezt a világképet átalakító missziót. A Gaia örökre beírta magát az emberiség kozmikus felfedezéseit tartalmazó könyvébe” – áll az AAS közleményben.

A Gaia katalógusokat a Gaia Adatfeldolgozó és Elemző Konzorcium (Data Processing and Analysis Consortium, DPAC) készíti, amely egy több száz kutatóból és mérnökből áll kollaboráció, a világ minden tájáról. A Gaia harmadik adatkatalógusának elkészítésében a CSFK Csillagászati Intézetének kutatói közül Ábrahám Péter, Kóspál Ágnes, Kun Mária, Marton Gábor, Molnár László, Nagy Zsófia, Plachy Emese, Szabados László és Szegedi-Elek Elza vett részt. A Berkeley díjat a Gaia kollaboráció részéről Anthony Brown (Leideni Obszervatórium, Hollandia), a DPAC végrehajtó bizottságának elnöke fogja átvenni, beszédére pedig 2023. január 12-én kerül sor a Seattle Convention Centerben.

A Berkeley Díj, amit 2011 óta évente adományoz az AAS, a New York-i Közösségi Tröszt (New York Community Trust) egyik ösztöndíjának támogatásával, pénzjutalmat, valamint meghívást jelent az Egyesület téli konferenciájára, amit Seattle-ben rendeznek meg. A Gaia Kollaboráció kutatói e rangos szakmai rendezvényen tarthatnak záróelőadást.


Exit mobile version