mínuszos.hu

A Founders Factory lát fantáziát az InSimuban

A diaganosztikus oktatással foglalkozó InSimuba 250 ezer fontnyit fektet be londoni Founders Factory. InSimu megállapodást kötött a londoni székhelyű Founders Factory befektetővel. Az orvosképzést fejlesztő startup ezzel egy hat hónapos londoni accelerator programba kerül be, amelynek keretében 250 ezer font befektetésben részesülnek, és a Founders Factory szakmai mentor csapatával közösen dolgoznak az orvosi oktatási együttműködések kialakításán. (Pontosabban ennek az összegnek egy része tényleges befektetés, egy része pedig az accelerator program keretében nyújtott szolgáltatások értéke. A -szerk- megj.)”A Founders Factory edtech szakértői csapatával folytatni fogjuk, amit a Startup Campus London nemzetközi piacra lépési programmal elkezdtünk. Az InSimu Patient alkalmazást a hallgatók már világszerte napi szinten használják egyéni tanulás céljából. Az együttműködés célja, hogy a hazai egyetemek mellett az Egyesült Királyságban is bevezessük az orvosképzésbe a diagnosztikai készségek objektív mérését és folyamatos fejlesztését lehetővé tevő oktatási platformunkat” – mondta el Tóth Gábor, az magyar társaság társalapítója és ügyvezetője.

Exit mobile version