A félvezetők globális eladása 15,8 százalékkal nőtt áprilisban

John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatójaÁprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon, ami 15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet.

John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott az ágazat kilátásairól, megjegyezve, hogy a globális félvezetőipar 2024 minden hónapjában két számjegyű éves növekedést ért el, és hogy a havi szintű eladások idén először áprilisban emelkedtek. Áprilisban Észak-és Dél-Amerikában 32,4 százalékkal, Kínában 23,4 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni és egyéb régiókban 11,1 száalékkal nőttek az eladások az előző év azonos hónapjához képest, miközben Európában 7 százalékos, Japánban pedig 7,8 százalékos csökkenést regisztráltak — olvasható a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a Félvezetőipari Szövetség (Semiconductor Industry Association – SIA) honlapján.

A chipeladások márciushoz képest Észak- és Dél-Amerikában 4,2 százalékkal, Japánban 2,4 százalékkal, Kínában pedig 0,2 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor Európában az eladások 0,8 százalékkal az ázsiai és csendes-óceáni és egyéb térségekben 0,5 százalékkal csökkentek. A félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról. Tavaly csak Európában nőtt a chipeladás, 4 százalékos bővülést jegyeztek fel. A félvezetők értékesítése Észak- és Dél-Amerikában 5,2 százalékkal, Kínában 14 százalékkal, Japánban 3,1 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni régióban és másutt 10,1 százalékkal csökkent.

A SIA az amerikai félvezetőipar körülbelül 99 százalékát és más országok chipgyártóinak körülbelül 66 százalékát képviseli.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

SAP: MI-képességeket a felhőbe

hét jún 10 , 2024
Nagy figyelem kíséri az SAP éves konferenciáját, ahol legfrissebb fejlesztéseit és legújabb együttműködéseit szokta bejelenteni az üzleti szoftverek piacvezetője. Az orlandoi SAP Sapphire eseményen ezúttal a generatív mesterséges intelligencia (MI) innovációk és az MI-fókuszú partnerségek kerülnek a középpontba, amelyek révén a cég vállalati ügyfelei versenyelőnyre tehetnek szert az MI korszakában. […]
Christian Klein, az SAP vezérigazgatója

És még ez is...