A FedEx egyre többet hibázik a Huawei készülékek szállításakor

A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek – írta a kínai Global Times hírportál. A cikk szerint amerikai FedEx postaszolgálat bocsánatot kért a Huawei Technologies vállalattól, amiért nem kézbesítette egy, az Egyesült Államokba címzett küldeményét, hanem a feladónak visszavitte azt. „A csomagot tévedésből visszaszállítottuk a feladónak és bocsánatot kérünk ezért a műveleti hibáért” – fogalmazott a FedEx közleménye. A FedEx átvesz és kézbesít minden olyan küldeményt, amely nem az amerikai kereskedelmi minisztérium tiltólistáján szereplő Huawei-érdekeltségekhez van címezve – szögezi le a közlemény.

A csomag egy Huawei P30-as okostelefon-készüléket tartalmazott, amelyet egy újságíró adott fel a PCMag számítástechnikai magazin londoni szerkesztőségéből a lap Egyesült Államokbeli szerkesztőségének. A FedEx korábban is esett már hasonló „hibába”. Májusban két csomagot szállított el az Egyesült Államokba, amelyet Japánban adtak fel a Huawei China címére. Később két másik csomagot is kis híján téves címre kézbesített a FedEx, amelyeket Vietnamban adtak fel a Huawei számára meg nem nevezett ázsiai címekre. „A FedEx ezek után nagyon is valószínű, hogy felkerül a ‘megbízhatatlan vállalatok’ listájára” – mondta Jang Ta-csing (Yang Daqing), a China Federation of Logistics & Purchasing kínai logisztikai szövetség tisztviselője. Hozzátette, hogy „a kínai vállalatok ellen indított kereskedelmi háborúval Amerika végső soron a saját cégeit teszi majd tönkre”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

iSTYLE: most jó Erste ügyfélnek lenni

sze júl 3 , 2019
ShareTweetPinShareKedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít ügyfeleinek az Erste Bank és az iSTYLE. A közös akcióban július 2-16. között mindenki kedvezményt kap a megvásárolt új készüléke árából, aki az iSTYLE üzletekben igényel új Erste Max hitelkártyát. Az akció ideje alatt íPhone vásárlása esetén harminc, Apple Watch vagy iPad választásakor húszezer forintos kedvezményt […]

És még ez is...