A fájlszinkronizáló buktatta le a becstelen megtalálót

mobilA Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség miatt rendelt el nyomozást B. József 58 éves olaszliszkai lakossal szemben. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2014. augusztus 3-án a Vilyvitány és Sátoraljaújhely között közlekedő helyközi, menetrend szerinti autóbuszjáratról leszállva egy 21 éves fiatalember az ülésen felejtette mobiltelefonját. A szomszéd ülésen helyet foglaló utas ezt észlelve az alkalmatosságot magához vette, majd hazavitte. A sértett elmondása szerint három napot várt, hátha addig a becsületes megtaláló jelentkezik nála. Meglepetésére az időközben letiltott telefonnal kapcsolatban hívás nem, de annak fájlszinkronizáló alkalmazásán keresztül új fényképfelvételek érkeztek számítógépére.

A képeken szereplő személyeket ismerősei segítségével sikerült azonosítania, akik egyikében a korábbi autóbuszon ülő egyik utastársát ismerte fel. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói B. Józsefet a gyanúsítotti kihallgatásán már a kész tényekkel szembesítették, aki a hatóság előtt beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók még a bejelentés napján lefoglalták és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának a vészhelyzetben magától üzenetet küldő okostelefont. Az ügyet a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi lezárni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A jelszó halott

pén aug 22 , 2014
A múlt héten ütött a hír, hogy egy orosz bűnszervezet az eddigi legnagyobb ismert adatbázist halmozta fel lopott internetes azonosítókból, köztük 1,2 milliárd felhasználónév-jelszó kombinációból és több mint ötszázmillió e-mail címből. A történet jól példázza, mennyire sebezhető a jelenleg általános jelszavas azonosítási rendszer. Ennek ellenére nagyon nehéz rávenni a felhasználókat, […]

És még ez is...