A Facebook megerősítette, hogy információkat gyűjtött Sorosról

Megerősítette a Facebook a The New York Times korábbi értesüléseit, amelyek szerint információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.

Az újság szerint a közösségi oldal második számú vezetője, Sheryl Sandberg azzal bízta meg munkatársait, hogy gyűjtsenek információkat arról, vajon az Egyesült Államokban élő milliárdosnak fűződtek-e anyagi érdekei a Facebook elleni erőteljes támadásaihoz, a cég hírnevének vélt befeketítéséhez. A lap értesülését a kaliforniai vállalat szóvivőjére hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) erősítette meg. Sandberg, aki a Facebook operatív igazgatója, még az idén januárban e-mailben kérte egyik vezető munkatársát a vizsgálódásra, majd ezt a kérést több más munkatársnak is továbbították. Az elektronikus levelet Sandberg pár nappal azt követően fogalmazta meg, hogy Soros a davosi világgazdasági fórumon a „társadalomra veszélyesnek” nevezte a Facebookot és a Google-t, és egyúttal működésük szabályozását sürgette.

A Facebook később megbízta a Definers Public Affairs nevű céget is, amely – a The New York Times szerint – információkat gyűjtött és juttatott el a sajtónak a Soros által anyagilag támogatott és a Facebookot bíráló különböző szervezetekről. Amikor egyébként ezt az amerikai lap novemberben megírta, a Facebook azonnal megszakította a kapcsolatot a Definersszel. A közösségi média vezetése a The New York Times cikkére válaszul közleményben tudatta, hogy a vállalat már korábban – Sandberg e-mailjének elküldése előtt – vizsgálódott Soros ügyében. „Soros kiváló beruházó és mi megvizsgáltuk beruházásait és Facebookot érintő kereskedelmi ügyleteit” – fogalmazott közleményében a Facebook. Hozzátették: Soros tőzsdei akcióira vonatkozó kutatásai „már akkor folyamatban voltak, amikor Sandberg e-mailt küldött”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A netező fogyasztók 95 százaléka vásárol is az interneten

ked dec 4 , 2018
ShareTweetPinShareA világhálóra csatlakozó fogyasztók 95 százaléka vásárolt már az interneten, ami egyetlen egy százalékpontos növekedés 2017-hez képest – közölte a Nielsen, a fogyasztók vásárlási szokásait feltérképező legújabb globális felmérése alapján. A piackutató pénteki közleménye szerint az adatokból az is kiderül, hogy globálisan a digitális vásárlók 26 százaléka vett már frissárut […]
e-kommersz, polc, kosár, kiskereskedelem

És még ez is...