A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltott néhány szélsőséges uszítót

A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról és az Instagramról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát – jelentette be a közösségi média.

Az elsősorban zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Farrakhan mellett kitiltották a közösségi platformokról Alex Jones és Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistákat is, akik a Facebook megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak. (Ez utóbbi, Yiannopoulos volt az, aki nemrég a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány meghívására Budapesten is terjeszthette nézeteit. A -szerk- megj.) Alex Jones Infowars című oldalát 2018 augusztusában már eltávolította a Facebook, de az Instagramról mostanáig nem. Az óriásvállalat szóvivője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: „Ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltottuk azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Széles körben vizsgáljuk e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett mai döntésünkhöz az említettek oldalainak eltávolításáról.” Jones és Yiannopoulos mellett a Facebook más, Amerikában ismert olyan szélsőjobboldali személyeket is kitiltott, mint Paul Joseph Watson, Paul Nehlen vagy Laura Loomer.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Majubu váltotta Grace-t

ked máj 7 , 2019
ShareTweetPinShareAz Invitech újonnan kinevezett vezérigazgatója, Gerald Grace 2019 február 17-ig a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. A napokban jelentette be a vállalat, hogy a megüresedett posztra Majubu Dánielt nevezték ki gazdasági igazgatói beosztással. A közgazdász végzettségű szakember a kinevezését megelőzően 2018 májusa óta az Invitel Csoport, majd 2018 júniusa […]

És még ez is...