A Dunát fotózza a Google

dunaMegkezdi a dunai vízi út fotózását a Google, a magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatásának segítségével. Ulf Spitzer, a Google utcakép szolgáltatásának regionális vezetője elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan folyami hajóra szerelték fel kamerájukat, amely nagy távot tesz meg, és ezzel több országon átnyúló projektet valósítanak meg. A Google panorámaképet készítő eszközét, amelyet eddig autóra, biciklire szereltek, vagy túrázók vittek magukkal, most a Tauck utazási iroda egyik turistahajójára szerelték fel, amely Pozsony és romániai Csernavoda között közlekedik. Spitzer elmondása szerint a képek elkészítése időjárástól függően pár hetet vesz igénybe, először a szolgáltatásban két-három hónap múlva lehet találkozni velük — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az NNG felvásárolta az nFuziont

ked aug 19 , 2014
A magyarországi székhelyű autós navigáció fejlesztő NNG egy új szegmensbe lépve növelni kívánja jelenlétét a járművek fedélzeti rendszerében, ehhez egy specializált szakértelemmel rendelkező amerikai céget vásárolt meg. A georgia-i székhelyű nFuzion inc. 14 éves tapasztalattal rendelkezik az autóipari szoftverek tervezésében és prototipizálásában. Mindezt olyan cégekkel együttműködve, mint az AT&T, a […]

És még ez is...