A digitalizáció megnehezíti a csaló cégek életét

NAV Onlne SzámlaA szürke-fekete bevételek korábban húsz százalék körüli aránya mára a tíz százalékhoz közelít, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett.

A K&H Bank kis- és középvállalati (kkv) bizalmi index kutatása szerint a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló index második negyedéves eredményei alapján a cégek 12 százalékra jelezték a könyvelésben nem megjelenő bevételeik arányát. Ez látványos csökkenés a nyolc-tíz évvel ezelőtti még húsz százalék körüli vagy akár azt meghaladó értékhez képest.

Az eredmény annak köszönhető, hogy Magyarországon 2021. január 4-étől kötelezővé vált a NAV online számlázás, a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése az adóhatóság felé. A következő lendületet az adhatja a vállalkozások pénzügyeinek átláthatóságához, ha érvénybe lép az Európai Bizottság 2022. december 8-án előterjesztett jogalkotási csomagja, a VAT in the Digital Age (ViDA), áfaszabályok a digitális korban), amely a bejövő számlákra vonatkozó szabályozást módosítaná. Így például kötelező lesz befogadni az elektronikus számlákat uniós szinten, ugyanis a papíralapú helyett az elektronikus számlázás lesz az alapértelmezett rendszer.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A saját autó fenntartása költséges, de van rá megoldás

pén szept 27 , 2024
Saját autót fenntartani manapság drága mulatság, és nem csupán az emelkedő üzemanyagárak miatt. Tankolni csak akkor kell, ha aktívan használjuk a kocsit, akad azonban számos egyéb kiadás, amit mindenképp fizetni kell. Ilyen a kötelező biztosítás, az adó, vagy a műszaki vizsga díja. A RentBen egy autómegosztó portál, aminek segítségével bárki […]
rentben.com

És még ez is...