mínuszos.hu

A digitalizáció és az „5.0-ás társadalom” az idei CeBIT központi témája

Az élet egyre több területét átható digitalizáció és a partnerország, Japán révén az úgynevezett 5.0-ás társadalom (Society 5.0) kialakulása a központi téma a németországi Hannoverben a hét végén kezdődő CeBIT-en, a világ legnagyobb információs technológiai szakkiállításán.

A kiállítást vasárnap este nyitja meg Angela Merkel német kancellár és Abe Sindzó, az idei partnerország, Japán miniszterelnöke. A hannoveri vásárvárosban több tízezer négyzetméteren berendezett kiállítás hétfőtől látogatható. A rendezvényen hetven országból mintegy háromezer kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait. A technológiai innovációval foglalkozó új, feltörekvő cégek – startup vállalkozások – aránya történelmi csúcsra emelkedik, a 35 országból összegyűlő 350 kezdő vállalatnak egy külön csarnokot is biztosítottak, további bő kétszáz startup cég pedig más helyszíneken mutatkozik be. A péntekig tartó kiállításra kétszázezer szakmai látogatót várnak.

A több mint hétezer négyzetméteres nemzeti stand a szuperokos társadalomnak (Super Smart Society) is nevezett 5.0-ás társadalom témája körül épül fel. Az elképzelés szerint a gyűjtögető és halászó-vadászó („1.0-ás”), majd a mezőgazdasági, utána az ipari és végül az információs társadalom korszaka után elkezdődik az 5.0-ás társadalom kora, amelyben a legfőbb erőforrást már nem az emberi beavatkozás nélkül, a természet ajándékaként fellelhető javak – növények, halak, vadak -, vagy a föld, vagy az ipari termelést megalapozó kőszén és a kőolaj, vagy az információ jelenti, hanem az „innováció kultúrája”, amely összefogja az összes társadalmi réteget és csoportot, átformálva őket.

Exit mobile version