A digitális átállás kulisszatitkai II.

Jó 25 százalékkal nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik– többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból. Ezen, digitális átalakulásban sikeres szervezeteknél négy olyan területet állapított meg az Oxford Economics és az SAP közös kutatása, ahol eltérő megközelítést alkalmaznak, mint a vetélytársaik. Ezekből olyan „digitális gondolkodásmód”, kulisszatitok rajzolódik ki, amelynek alkalmazásával az innovációra fogékony vállalatok hatékonyabban tudják átalakítani működésüket a legújabb kor követelményeinek megfelelően. A kutatás szerint a digitális átállás második sikertényezője:

Első az ügyfél
A legsikeresebb társaságoknál közös pont az is, hogy a változást azoknál a rendszereknél és szervezeti funkcióknál indítják el, amelyek az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban szerepet játszanak. Az ügyfélélményt a siker egyik feltételének tekintik, és igyekeznek bevonni a fogyasztóikat is a termék- és szolgáltatás-fejlesztésbe. A kutatás szerint a digitális átállásban élenjáró vállalkozások 92 százaléka már kiforrott stratégiával rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan lehet javítani az ügyfél-elégedettséget, míg a többi cég körében mindössze 22 százalék ez az arány. Ráadásul az éllovasok 39 százaléka a legfontosabb trendek között említi a fogyasztók bevonását a termékfejlesztésbe, míg a többiek közül 23 százaléknál gondolják így. Célszerű tehát azt megvizsgálni, miként növelhető az ügyfélélmény, már a kezdetektől fogva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Fellebbez, és nagy ívben nem érdekli a Magyar Telekomot az NMHH büntetése

ked aug 29 , 2017
A Magyar Telekom nem ért egyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) álláspontjával, a nem jogerős határozat ellen fellebbez, valamint megfontolja a jogerős határozat bíróságon való megtámadását — tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t. A Magyar Telekom közleményében hangsúlyozta: a Flip Otthon+ csomag értékesítése zavartalan –annak ellenére, hogy az […]
meglepő

És még ez is...