A csehek fele szerint van megbízható információ az Interneten

internetLeginkább a hadseregben, legkevésbé az egyházakban bíznak a csehek – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a cseh tudományos akadémia közvélemény-kutató intézete (CVVM) készített márciusban. Csehországban a kilencvenes évek közepe óta rendszeresen mérik, hogy a lakosság mennyire bízik az állam és a közélet kiválasztott intézményeiben. A bizalmi index listáját már mintegy másfél évtizede a hadsereg vezeti, míg az egyház hagyományosan az utolsó helyen van. Az utóbbi években azonban az egyházak mutatója mérsékelten emelkedik, viszont nagyon visszaesett a bíróságokba vetett bizalom. Jól tartja magát a cseh média is, különösen a rádiók örvendenek tartósan magas indexnek.

A cseh média aránylag nagy bizalmat élvez. A legnagyobb bizalom már hagyományosan a rádióállomások iránt nyilvánul meg – tavaly 59, idén 58 százalékban. A televíziók bizalmi indexe ötven százalék, míg a nyomtatott sajtóban az emberek 44 százaléka bízik. A rádióktól eltekintve a bizalom a televíziókban és a nyomtatott sajtóban mindenesetre mérsékelten csökkenő tendenciát mutat. Az internet lakossági megítélését 2013 óta vizsgálják. Tavaly és az idén is a megkérdezettek 49 százaléka vélte úgy, hogy az interneten meg lehet találni a megbízható információkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egymást is egyelik a hackerbandák

hét ápr 20 , 2015
ShareTweetPinShareA Kaspersky Lab egy ritka és szokatlan kibertámadást észlelt, amelynél egy kiberbűnöző egy másikat támadott meg még 2014-ben. A Hellsing nevet viselő, kisméretű, technikailag nem túl feljett, többnyire ázsiai kormányzati és diplomáciai szervezeteket célzó kiberkém-csoportot érintett egy adathalász támadás, s ők az incidenst követően úgy döntöttek, hogy visszavágnak a támadójuknak. […]
hacker

És még ez is...