A chat lassan lenyomja az sms-t

smsA lakossági előfizetők 2021-ben 714 millió sms-t írtak és küldtek ki a mobiljaikkal, 2018-ban azonban ez a szám még meghaladta az egymilliárdot.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzése szerint a rövid szöveges üzenetek (sms) szerepe nem tűnik el: kiemelt helye van a szolgáltatók ügyfelekkel való kommunikációjában, illetve az online belépési jogosultságok ellenőrzésekor. A közlemény szerint 2018-ban egy átlagos lakossági előfizető havonta 11 sms-t küldött, 2021-ben viszont már csak nyolcat. A számlás előfizetők jóval több sms-t küldenek, mint a feltöltőkártyás előfizetők, előbbiek tavaly havonta 11 darabot, utóbbiak hármat. Ennek az oka valószínűleg az, hogy a számlás előfizetések meghatározott számú vagy akár korlátlan sms küldését teszik lehetővé külön forgalmi díj nélkül. A hatóság 16 éves és idősebb internetező lakosság körében folytatott kutatása szerint a mobilozók mindössze hét százalékuk küld naponta, magáncélból sms-t, negyedük hetente vagy havonta, kétharmaduk viszont ennél ritkábban, esetleg soha nem küld így üzenetet.

A hatóság szekemberei szerint joggal feltételezhető, hogy az sms-ek számának csökkenése összefügg az internetes chat programok térhódításával, az NMHH szerint azonban a helyzet ennél összetettebb. A hatóság elemzésében több változó (nem, kor, chat használat, internet jártasság) együttes hatását vizsgálta. Kiderült, hogy az internethasználat területén a magukat kezdőnek vagy átlagos tudásúnak gondolók körében a chat jellemzően nem váltotta ki az sms-t, vagyis, aki gyakrabban chat-el, az kedveli az sms-t is. Egyúttal arra is rámutattak, hogy a férfiak gyakrabban küldenek sms-t, mint a nők, de ebben nem a személyes üzeneteknek, hanem inkább az ügyintézésnek (például parkolásfizetésnek) van súlya. Az életkor is hatással van az sms-küldésre, ám a kapcsolat nem lineáris: a fiatalok gyakran sms-eznek (és chatelnek), a 30-50 éves középkorosztály viszont kevesebbet, míg hatvan év felett ismét nő az sms-küldés gyakorisága, és ők chat-et kevésbé használnak.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Hasznos bónuszok az online kaszinó látogatóinak

hét jún 27 , 2022
Az online kaszinó bónuszok azok az ajánlatok, amelyeket az online kaszinó látogatói rendszeresen keresnek, tekintve, hogy komoly plusz juttatást jelent számukra egy-egy ilyen promóció. Az online kaszinó bónuszok bemutatása Ha manapság bármilyen szövegkörnyezetben felmerül az online kaszinó, mint szórakozási forma, akkor valószínűleg az első dolog, amivel szembesülni fogunk, azok a […]
pokerakadémia