A cenzúra ellenére is megemlékeznek a Tienanmen-térről

 

A szigorú cenzúrát az elképzelhető összes módon megkerülve igyekeznek megemlékezni az 1989-es Tienanmen téri események keddi évfordulójáról a kínai mikroblogolók, de a sajtó is üzen a lakosságnak. A több mint 500 millió regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon hétfő óta érezhető a „komoly posztok” számának, a fekete-fehér fényképeknek és a csak nehezen kikódolható, többértelmű bejegyzéseknek a sűrűsödése. A kínai hatóságok ugyan szinte az összes, évfordulóval kapcsolatos kifejezést – így egyebek közt a „megemlékezés”, a „tüntetés”, a „tér”, a „gyertya”, a „ma” szavakat, a tank és a gyertyaláng szimbólumait – már napok óta cenzúrázzák, a mikroblogoló közösség hosszabb-rövidebb ideig mégis talál módot, hogy megemlékezzen a 24 évvel ezelőtti történésekről. Azokkal kapcsolatban több közéleti személyiség is kifejezte véleményét az elmúlt 24 órában. Csia Csang-ko, a 2006-os velencei filmfesztiválon Arany Oroszlánt nyerő filmrendező például megjegyezte: nem kell félni attól, hogy az események feledésbe vesznek, hiszen a cenzorok nyilván továbbra is emlékeznek azokra. Számos ismert újságíró, író és üzletember – a dátum vagy a nap megjelölése nélkül – arra emlékezett, hogyan, kivel töltötte 1989. június 4-ét. A mikroblogon délután is több száz, évtizedekkel ezelőtt készült vagy a történelmi Pekinget, elhagyatott utcákat, temetőket ábrázoló képek terjednek, a 64-es szám maga – amely a dátumra, június 4-ére utal – a legkeresettebb kifejezések között szerepel ma, pedig az is cenzúrázva van, csakúgy, mint a 89-64 megoldandó „matematikapélda” — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tízújjas az új Satellite C-sorozat

csü jún 6 , 2013
  A Toshiba Europe GmbH bejelentette legújabb Satellite C-sorozatú laptopjait, amelyek számos különböző kialakításban készülnek. Néhány modellt 15,6”-es (39,6 cm) érintőképernyővel is elláttak. Az új sorozat modelljeit általános felhasználásra, azaz a legfontosabb, mindennapos számítógépes feladatok ellátására tervezték. Az új Satellite C-sorozatú notebookok az európai boltokban 2013 második negyedévétől kaphatók. “A […]

És még ez is...