A centrumok központokká válnak, ahol új lehetőségek nyílnak az informatikai tudás bővítésére is

Varga-MihalyÁtadták a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2016. évi szakképzési díjait csütörtökön Budapesten. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a díj fővédnöke az átadáson hangsúlyozta, olyan szakképzési rendszert kell kialakítani Magyarországon, amely a gazdaság igényeinek megfelelő, a munkavállalóknak pedig elhelyezkedési lehetőséget adó szakoktatást valósít meg. A tárcavezető beszédében úgy fogalmazott, 2015 a szakképzés éve volt Magyarországon, a szakképző intézmények tárca általi átvétele mérföldkőnek számított a rendszer átalakításában.

Varga szerint a DUIHK és a magyarországi német nagyvállalatok szerepvállalása a szakképzésben egyértelmű üzenetet hordoz, azt mutatja, hogy érdekeltek az együttműködésben, részesei kívánnak lenni a magyar szakképzés fejlesztésének.A szakképző iskolák átvételével a szakképzési intézményfejlesztés nem áll meg – jelentette ki a miniszter -, szeptembertől a szakképzési centrumok képzési és szolgáltató központokká válnak, ahol új lehetőségek nyílnak a szakmai tudás elsajátítása mellett az idegen nyelvi és az informatikai tudás bővítésére is — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar hackert ad ki Románia az Egyesült Államoknak

hét márc 7 , 2016
ShareTweetPinShareRománia ideiglenesen kiadja az Egyesült Államoknak a Guccifer nevű hackert, aki számos román és amerikai magas rangú politikus elektronikus postaládáját törte fel. A kiadatás azt követően vált lehetővé, hogy a román legfelsőbb bíróság döntött erről. A temesvári ítélőtábla első fokon még megtagadta a kiadatást, ezt most jogerős ítéletben felülbírálta a […]

És még ez is...