mínuszos.hu

A cégek vállalnák a mérnökök részösztöndíjainak visszafizetését

ZX-81

A mérnöki pálya választása, a műegyetemi diploma gyors elhelyezkedést biztosít, jobbnál jobb állásokra lehet számítani, tehát olyan befektetés, amelyet a megváltozott finanszírozás mellett is érdemes mérlegelni és vállalni – olvasható az IVSZ honlapján. Úgy tűnik a vállalatok is tisztában vannak azzal, hogy még rövid távon is csak úgy van esélyük a piaci versenyben, ha segítséget nyújtanak a magasan kvalifikált képesítések megszerzését leendő munkavállallóiknak. „Több cég is jelezte már nálunk, a BME VIK-en, hogy részben vagy egészében átvállalná fiatal mérnökei részösztöndíjának visszafizetését. Ezen túlmenően a jó tanulmányi eredményt elérő részösztöndíjasok átkerülhetnek állami ösztöndíjas státuszra. Mindez a tanulmányok komolyan vételét igényli, hiszen ellenkező irányú mozgás is lehetséges, az állami finanszírozású hallgató nem megfelelő tanulmányi eredmény alapján kikerül a támogatott körből” – nyilatkozta Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja.

Exit mobile version