A mérnöki pálya választása, a műegyetemi diploma gyors elhelyezkedést biztosít, jobbnál jobb állásokra lehet számítani, tehát olyan befektetés, amelyet a megváltozott finanszírozás mellett is érdemes mérlegelni és vállalni – olvasható az IVSZ honlapján. Úgy tűnik a vállalatok is tisztában vannak azzal, hogy még rövid távon is csak úgy van esélyük a piaci versenyben, ha segítséget nyújtanak a magasan kvalifikált képesítések megszerzését leendő munkavállallóiknak. „Több cég is jelezte már nálunk, a BME VIK-en, hogy részben vagy egészében átvállalná fiatal mérnökei részösztöndíjának visszafizetését. Ezen túlmenően a jó tanulmányi eredményt elérő részösztöndíjasok átkerülhetnek állami ösztöndíjas státuszra. Mindez a tanulmányok komolyan vételét igényli, hiszen ellenkező irányú mozgás is lehetséges, az állami finanszírozású hallgató nem megfelelő tanulmányi eredmény alapján kikerül a támogatott körből” – nyilatkozta Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja.
Next Post
Volunia: indul az új közösségi kereső
ked febr 7 , 2012
Saját keresőmotorral rukkol elő az az olasz matematikaprofesszor, akinek kutatási eredményei annak idején a Google egyik alapját képezték. A Volunia nevű keresőmotor egyben egyfajta közösségi háló is lesz. Massimo Marchiori szerint a Volunia nemcsak az internetes tartalmakban való keresést, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók felvegyék a kapcsolatot […]

És még ez is...
-
2018. június 23.
Ipar 4.0 az Agrokémia Sellye Zrt.-nél
-
2015. március 10.
A hanyatló európai e-vásárlók elvárják a tökéletes vásárlói élményt
-
2018. július 27.
Rosszul döntött Zuckerberg: nagyon nem díjazta a piac
-
2013. október 24.
A JobGroup eladta ügyfélszolgálati vállalkozását
-
2017. március 5.
A sorrend: Fitbit, Xiaomi, Apple