A BYOD megőrjíti a vállalatokat

irodaEgyre több vállalat állítja, hogy a személyes mobil eszközök munkahelyi használata (BYOD) veszélyt jelent a vállalatokra nézve, mégis kevesen tervezik, hogy korlátozásokat vezetnek be a személyes eszközök használatára, derül ki a Kaspersky Lab és a B2B International közös felméréséből. A felmérés szerint a leginkább a japán vállalatvezetők fejezték ki aggodalmukat, ugyanis 93 százalékuk szerint, a BYOD trend egyre nagyobb veszélyt jelent minden vállalkozás számára. Az észak-amerikai vállalatok 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyre nagyobb aggodalomra ad okot ez a folyamat, míg a közel-keleti országok vállalatainak 65 százaléka nyilatkozott így. Végül a kelet-európai országok vállalatai gondolják legkevésbé, hogy nagy veszélyt jelent a BYOD trend, ugyanis a megkérdezett vállalatok csak 54 százaléka ismerte el, hogy potenciális veszélyforrásnak tartja az egyre népszerűbb, integrált személyes eszközök jelenlétét. A sok aggodalom ellenére, azonban a legtöbb vállalat nem tervezi, hogy tiltó intézkedéseket vezet be a személyes eszközökkel kapcsolatban. Éppen ellenkezőleg, körülbelül 33 százalékuk nyilatkozta azt, hogy terveik között szerepel a személyes mobil eszközök integrálása a vállalati környezetbe, míg 37 százalékuk nem hisz a tiltó intézkedésekben. Ennek ellenére a tiltás mellett érvelő vállalatok száma is évről évre emelkedik: míg 2011-ben csak a vállalatok hat százaléka állt ezen álláspont mellett, addig ez a szám már 2012-ben 15 százalék, míg 2013-ban 19 százalék volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

KKV-k informatikusait okítaná a D-Link

hét febr 3 , 2014
ShareTweetPinShareA D-Link Magyarország kis- és középvállalatok (kkv) informatikusainak indít képzést 2014 februárjában. A D-Link Mérnöktovábbképző Kurzus tavaszi szemeszterében a legújabb vezetékes és vezeték nélküli hálózati ismeretek mellett betekintést biztosít a kurzus az ip-alapú videómegfigyelés témakörébe is. Az alapszintű tanfolyam egynapos, a középszintű viszont kétnapos, és gyakorlati feladatokat is tartalmaz. Az […]
oktatás, mobil

És még ez is...