A BTel eladja ügyfeleit, eszközeit és kivonul

sirA Business Telecom Nyrt. (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon, erről határozott a társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt közgyűlési jegyzőkönyv szerint az új stratégia mellett szól, hogy az XPrime egy védjegyoltalom alatt álló termék, amely ötvözi az online reklámozást, valamint a hagyományos távközlési szolgáltatásokat. A társaság szerint a termék hatására egy átlagos távközlési vállalat akár tíz százalékos EBITDA, azaz kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménynövekedést képes elérni.

A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatótanácsnak arra, hogy saját hatáskörben legfeljebb kétmilliárd forinttal megemelje a társaság alaptőkéjét, amely ezzel három milliárd fölé nőne. A tőkebevonás a társaság likviditási problémáinak megoldását célozza. A felhatalmazás egy éves időtartamra szól. Saját részvények vásárlásáról is határozhat az igazgatótanács a közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. A társaság legfeljebb az alaptőke 25 százalékáig vásárolhat saját kibocsátású részvényeket egy és kétezer forint közötti árfolyamon. A tőzsde prémium kategóriájában forgó BTel részvények kereskedését a közgyűlésre tekintettel hétfőn 13 órától felfüggesztették.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tippek és trükkök: így használd az OKI-dat

ked dec 30 , 2014
Szinte minden irodában előforduló feladat a papíralapú dokumentumok elektronikus tárolása és továbbítása. A faxolás ugyan már-már gáz, az irodai dolgozók időről időre mégis találkoznak az „átküldhetem-e faxon” kérdéssel. Az idő múlásával a szkennelés egyre inkább átveszi ezt a szerepet, sok cégnél viszont párhuzamosan használják a két technológiát. Az OKI legtöbb […]
e-mail

És még ez is...