A britek negyed órát sem bírnak ki mobiltelefonjuk nélkül

Szinte folyamatosan a mobiltelefonjukon lógnak a britek, átlag 12 percenként „ránéznek” készülékükre.

Az elmúlt évtizedben kialakult a digitális függőség: a felnőttek negyven százaléka az ébredés utáni első öt percben biztosan ellenőrzi telefonját – derült ki a brit távközlési felügyelet (Ofcom) jelentéséből. A 35 év alattiak 65 százaléka rögtön az ébredés után a mobiljáért nyúl, hatvan százalék pedig még a lefekvés előtti öt percben is használja készülékét. A felmérés szerint az emberek 71 százaléka sohasem kapcsolja ki a telefonját, 78 százalék pedig úgy gondolja, élni sem tudna nélküle. Az Ofcom évente közölt adatai szerint 2017-ben először csökkent a mobilhívások időtartama, az emberek egyre inkább az internetes üzenetküldő szolgáltatásokat, köztük például a WhatsAppot és a Facebook Messengert használják. A nők többet interneteznek a telefonjukon, mint a férfiak, különösen a 18-34 év közötti korosztály.

„Az elmúlt tíz évben megváltozott az emberek élete az okostelefonok elterjedésével, az internethez való jobb hozzáféréssel és az új szolgáltatásokkal. Legyen szó akár a rugalmas munkáról, a hírfogyasztásról vagy az internetes vásárlásról, sokkal több dolgot tudunk menet közben intézni, mint korábban valaha” – fogalmazott az Ofcom piackutatási vezetője. Ian Macrae hozzátette, míg sokan állandó kísérőjükként nagy becsben tartják az okostelefonjukat, néhányan túlterhelőnek érzik az internetet vagy épp ellenkezőleg, frusztrálónak, ha nincsenek fent a világhálón.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A kamerák leragasztására bíztat az Eset

ked aug 7 , 2018
ShareTweetPinShareAz otthoni okos eszközöket, így akár a robotporszívót is érinthetik a biztonsági incidensek, amelyek az Internet of Things (IoT – a dolgok internete) körébe tartoznak – hívta fel a figyelmet a szlovák ESET it-biztonsági társaság. Az év elején derült ki: titkos katonai bázisok pontos helyszínét leplezte le véletlenül a Strava […]
laptop

És még ez is...