mínuszos.hu

A Bosch munkára fogja a mesterséges intelligenciát

Bosch KőbányaA tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiát fog tartalmazni, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd.

A Bosch a közleménye szerint eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám úgy tűnik, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket. A vállalat több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a közlemény szerint. A társaság MI szakértői – úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról – az új MI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy hatvan potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.

A közlemény szerint a Bosch-nál több mint háromszáz mesterséges intelligencia kutató dolgozik. Kiemelték, hogy a MI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli. A MI alapú fejlesztések a magyarországi Bosch csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik. A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, amelynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről.


 

Exit mobile version