mínuszos.hu

A tavalyi jó eredmények ellenére borúlátó a Bosch

BoschNövelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport, ennek ellenére mégsem derűlátó.

A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül nyolc százalékos, azt figyelembe véve négy százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. Az öt százalékos bevételarányos üzemi eredmény enyhe javulást mutat a megelőző évi 4,3 százalékoshoz képest. Vegyesen alakult a tavalyi árbevétel a Bosch egyes szektoraiban. A mobilitás üzleti ágazat érte el a legnagyobb, 56,3 milliárd euró árbevételt hét százalékos, árfolyamhatások nélkül tizenegy százalékos növekedéssel. A HydraForce felvásárlásának hatására az ipari technika üzleti szektor 7,5 milliárd euró árbevétele nyolc százalékkal, árfolyamhatások nélkül tíz százalékkal haladta meg a 2022. évit.

A fogyasztási cikkek üzleti szektor árbevétele hét százalékkal, árfolyamhatások nélkül egy százalékkal, 19,9 milliárd euróra csökkent, részben az elektromos kéziszerszámok és a háztartási gépek iránti kereslet visszaesésére. Tavaly kilenc százalékkal, árfolyamhatások nélkül tizenegy százalékkal, 7,6 milliárd euróra nőtt az energia- és épülettechnika üzleti terület árbevétele. Vegyesen alakult regionális téren a Bosch bevétele, a legnagyobb növekedés Európában és Észak-Amerikában volt. Európában az árbevétel hat százalékkal, árfolyamhatások nélkül nyolc százalékkal 46,8 milliárd euróra nőtt. Észak-Amerikában az árbevétel négy százalékkal, árfolyamhatások nélkül nyolc százalékkal, 15,2 milliárd euróra emelkedett. A Dél-Amerikában az 1,7 milliárd euró árbevétel hat százalékkal alacsonyabb az előző évinél, míg árfolyamhatások nélkül négy százalékkal magasabb. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben az árbevétel egy százalékkal, árfolyamhatások nélkül kilenc százalékkal, 27,9 milliárd euróra nőtt.

Idénre a Bosch továbbra is mérsékelt, 2-2,5 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. Az autóiparban a gyártott járművek számát tekintve a Bosch 2024-ben is az előző évek volumenére számít. A vállalat szerint folytatódik a gépgyártás területén a visszaesés, a fogyasztási cikkek szektorában pedig 2025-ig nem számít keresletnövekedésre. A Bosch szerint az energiaszektorban visszafogott marad az ügyfelek vásárlási hajlandósága, különösen a kulcsfontosságú német piacon, mert bizonytalan, miként alakul a fűtésrendszerekre vonatkozó jövőbeli szabályozás.

 

Exit mobile version