Az IBM bejelentette a Digital Delta program elindítását, amely Big Data elemzéssel járul hozzá az árvízvédelem fejlesztéséhez és a holland vízgazdálkodási rendszer optimalizálásához. A kezdeményezés célja a katasztrófák és a környezetkárosodás megakadályozása, de a rendszer 15 százalékkal csökkentheti a vízügyi feladatok költségeit is. A holland lakosság 55 százaléka veszélyeztetett területen él. Egy-egy árvíz az állampolgárok mindennapi életén túl hatással lehet a vállalkozásokra, a mezőgazdaságra is. Az országban évente akár hétmilliárd eurót is elköltenek vízügyi feladatokra, az árvizek, az aszály vagy épp az alacsony vízállás kezelésére. Ezek a költségek gyors intézkedés hiányában további egy-két milliárd euróval nőhetnek 2020-ig. A hathatósabb védekezés és eredményesebb megelőzés érdekében jött létre a június végén bejelentett Digital Delta program – az IBM, a holland Vízügyi Minisztérium, a Delflandi Vízügyi Igazgatóság, a Deltares Tudományintézet, valamint a Delfti Egyetem együttműködésével. A program célja a vízgazdálkodás fejlesztése a különféle forrásokból származó vízügyi adatok integrálásával, elemzésével és megosztásával. Alapját egy intelligens, felhőalapú rendszer alkotja, amely az IBM Intelligent Operations for Water szoftverére és Smarter Water Resource Management megoldására épül.