mínuszos.hu

A beteg gyermekek a nyertesei az Invitel-Csodalámpa összefogásnak

Iski-Istvan-InvitelAz Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány egy hónapon át tartó, közösségi programjának keretében négymillió forint adományt gyűjtöttek össze. (Illetve ennek a felét, de az Invitel minden adományt megduplázott. A -szerk- megj.) Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a támogatókkal közösen már számos különféle kérésnek tettek eleget. A kicsik általában játékokra vágynak, a nagyobbak esetében műszaki cikkek – például játékkonzol, LCD TV vagy tablet – hoznak örömet a mindennapokba.

„Felelős vállalatként az Invitel kötelességének érzi, hogy szolgáltatási területén tartalmas partneri kapcsolatot ápoljon a lakossággal. Így nemcsak az előfizetők kényelmére koncentrálunk, hanem a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk szerepet vállalni a helyi közösségek életében. Ehhez hozzátartozik a nehéz helyzetben lévő gyermekek sorsának könnyítése is. Elismerés és köszönet illeti a húsz település lakóit, akik segítségével hozzájárulhatunk a gyermekálmok teljesítéséhez. Rajtuk kívül közel 100 médium, illetve számos blog és közösségi portál vállalt aktív szerepet a támogatásra ösztönző hír megjelentetésében, ami tovább növelte kezdeményezésünk sikerességét” – fogalmazott Iski István, az Invitel lakossági marketingigazgatója.

Exit mobile version