A belgrádi kormány nem adja el a szerbiai távközlési vállalatot

Telekom-SrbijaA kormány nem adja el a Telekom Srbija szerbiai távközlési vállalatot – jelentette be Aleksandar Vucic szerb kormányfő pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök kiemelte, a kabinet tagjai egyhangúlag döntöttek arról, hogy mind a hat kötelező érvényű ajánlatot elutasítják, mert a vételár elmaradt az elvárásaiktól. Azt nem közölte, hogy ki ajánlotta a legmagasabb árat a cég részvényeinek 58 százalékáért. Vucic egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy a jövőben esetleg a részvények egy kisebb csomagját is áruba bocsátják-e, és arra sem, hogy milyen változtatásokat terveznek a Telekom Srbija irányításában.

A vállalatot 1997-ben – Slobodan Milosevic elnöksége idején – részben már privatizálták, huszonkilenc százalékát az olasz Stet, húsz százalékát pedig a görög OTE vásárolta meg. Az üzletrészeket a Zoran Djindjic vezette kormány visszavásárolta. A szerb kormány 2011-ben ismét nekifutott a cég értékesítésének. Egyedüli ajánlattevőként a Telekom Austria 1,1 milliárd eurót kínált a részvények ötvenegy százalékáért, Belgrád azonban 1,4 milliárdot kért, így nem született megállapodás. Most Szerbia ismét 1,4 milliárd eurót kért, de senki nem ajánlott ennyit. Korábbi, nem hivatalos értesülések szerint a legesélyesebbnek tartott ajánlattevő ennél kétszázmillió euróval adott volna kevesebbet a vállalatért. A 2014-es pénzügyi évben a Telekom Srbija 15 milliárd dinár (123 millió euró) nettó nyereséget ért el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Két és fél milliárdból lesz mentorhálózat

ked dec 15 , 2015
ShareTweetPinShareInfokommunikációs és távközlési startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítására kiemelt felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), a konstrukció keretösszege 2,5 milliárd forint — tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. A felhívás keretében olyan […]
Forint

És még ez is...