A 4iG történetének legerősebb negyedévét zárta

4IGPályacsúcsot döntött a 4iG az év első negyedévében. Várhatóan így lesz ez egészen 2022 második negyedévéig…

Az idei első negyedév a 4iG történetében a legerősebb volt, az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét – tette közzé a társaság. Az árbevétel növekedés organikus és akvizíciós eredetű volt; az organikus növekedést elsősorban a szoftverfejlesztés adta – derült ki a befektetőknek szóló prezentációból. A vállalat adózott eredménye január-márciusban 566 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 312 millió forinttal. A 4iG EBITDA eredménye csaknem 74 százalékos növekedés mellett egymilliárd forint lett az első negyedévben. A társaság azzal számol, hogy a növekedés üteme 2021-ben várhatóan 25 százalék feletti lesz, a 2022-es évet követően pedig tíz százalék feletti éves növekedést várnak.

A prezentációban jelezték: arra számítanak, hogy még ebben az évben elérik a piacvezető pozíciót. Arra is kitértek, hogy a szerződésállományuk május 31.-i nappal meghaladja a 35,97 milliárd forintot a már teljesített értékesítéseken felül. Az elmúlt időszakban a vállalat számos akvizíciót hajtott végre: az első negyedévben megszerezte a Rotors & Cams Kft. üzletrészének 24 százalékos tulajdonrészét és a Spacenet Zrt. üzletrészének hetven százalékos tulajdonrészét, június elején pedig lezárta a Poli Computer Kft. és a Hungaro DigiTel Kft. tulajdonjogára irányuló akvizícióját. Az alkalmazotti létszám az első negyedévben tovább növekedett és március végére elérte a 944 főt – közölte a vállalat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenes informatikai képzés indul nők számára

csü jún 10 , 2021
Nőknek indít ingyenes online informatikai képzést júliusban a Green Fox Academy, a Hello IT! for Women kurzuson összesen 300 résztvevő szerezhet piacképes tudást. A közlemény szerint kurzus a Work in Tech nemzetközi program része, és nőket segít abban, hogy saját vállalkozásukat digitális alapokra helyezzék, új karriert indítsanak vagy megalapozzák további […]
Green Fox Academy

És még ez is...