mínuszos.hu

A 4iG közgyűlése: lesz miből megvenni a T-Systems-szet

A 4iG Nyrt. rendkívüli közgyűlése harmincmilliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátást, továbbá az alaptőke felemelését és saját részvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának.

A szeptember 5-én tartott rendkívüli közgyűlés határozatai szerint a vállalati kötvények mind nyilvános, mind zárt körben forgalomba kerülhetnek. A közgyűlési döntés értelmében az igazgatóság jogosult legfeljebb hárommilliárd forintra emelni a társaság alaptőkéjét a jogszabályok által engedélyezett alaptőke-emelési mód(ok) útján és bármely gyakorisággal. Az igazgatóság felhatalmazást kapott saját részvények vásárlására is 18 hónapos időtartamra szólóan, a mindenkori alaptőke 25 százalékának erejéig. A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett informatikai vállalkozás 2018-ban csoport szinten nettó 14 milliárd forintos árbevételt és 102 millió forint nyereséget ért el. Az idei első negyedévben konszolidált árbevétele éves összevetésben 56 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye 280 millió forint lett, a tavalyi hasonló időszaki 106 millió forintos veszteséggel szemben. A cég idén több nagy értékű szerződést nyert el, továbbá július elején megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásáról a Magyar Telekomtól.

Exit mobile version