A Magyar Telekom bírósághoz fordult és a 900 megahertzes frekvenciasávon nyújtható rádiótávközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságot lezáró határozat felülvizsgálatát kéri – közölte a társaság hétfőn. A Magyar Telekom szerint az árverési eljárásban és a határozatban jogi hibák vannak, amelyekre tekintettel egyebek mellett azt kéri, hogy függesszék fel a határozat végrehajtását, illetve helyezzék hatályon kívül a konzorciumot árverési nyertessé nyilvánító rendelkezést. A társaság által most benyújtott kereset nem érinti a Magyar Telekom árverési díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségét. A Magyar Telekom a 10,9 milliárd forint plusz áfa összegű árverési díjat a jogerős határozatban megjelölt 15 napos határidőn belül meg fogja fizetni – közölte a társaság.
Next Post
Szuperszenzor nyert az idei StartUp Undergroundon
ked márc 13 , 2012
Az idei startup versenyre benevezett 63 startup közül az előzetesen kiválasztott 8 döntős mindegyike esélyes volt az első díjra, amit végül a zsűri az Optoforce megalkotóinak ítélt oda. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem robotikai tanszékének munkatársai egy három dimenziós erőmérő eszközt fejlesztettek, amely nem csak az erő mértékét, hanem annak […]

És még ez is...
-
2023. április 14.
A DIGIMobil beolvad a Vodafone-ba
-
2013. április 23.
Futótárs alkalmazással segített a Magyar Telekom
-
2013. március 15.
Pintér: vizsgálat a Telenor ellen
-
2016. május 21.
A többség lecserélné az internetszolgáltatóját
-
2015. június 9.
Vodafone: most lesz csak igazán jó a Balatonnál netezni
-
2012. december 5.
SMS útdíj a román utakon