63 milliárd forintért kelt el az Invitel Csoport

Az Invitel Csoport többségi tulajdonosa megállapodást írt alá a cégcsoport részvényeinek eladásáról a China-CEE Fund-dal, amelynek befektetési tanácsadója a budapesti irodával is rendelkező CEE Equity Partners.

„Az Invitel Csoport, a hazai telekommunikációs piac egyik meghatarázó szereplője, kitűnően illeszkedik konzervatív, de jó megtérülést célzó stratégiánkba. Az Invitel elmúlt években követett üzletpolitikája igen sikeres – optikai fejlesztések a lakossági szegmensben, konvergált informatikai és telekommunikációs megoldások a vállalati piacon. Támogatjuk a cégcsoport menedzsmentjét üzleti céljaik teljesítésében” — jelentette ki a vevő képviseletében Szalai Tamás, a CEE Equity befektetési igazgatója.

„Köszönöm a támogatást, amit eddig a Mid Europa Partners-től kaptunk. Az Invitel Csoport menedzsmentje és csapata örömmel veszi, hogy egy új befektető bizalmat szavazott a csoport piaci eredményeinek, akivel közösen fogunk dolgozni azért, hogy Magyarország távközlési és it infrastruktúrája továbbfejlődjön és ügyfeleink még jobb kiszolgálást kapjanak” – nyilatkozta az Invitel Csoport vezérigazgatója, David Blunck.

Az Invitel Csoportnak két zászlóshajója van, a lakossági és kisvállalati telekommunikációs piacot kiszolgáló Invitel Távközlési Zrt. és a vállalati it és telco piacon tevékenykedő Invitech Solutions Zrt. Az Invitel Csoport anyavállalata a Magyar Telecom B.V. (Matel B.V.) jelenleg a Mid Europa Partners (MEP) és számos egyéb pénzügyi befektető tulajdona. Az Invitel Csoport éves konszolidált árbevétele mintegy 45 milliárd forint, EBITDA-ja 14 milliárd forint. A felek mintegy 63 milliárd forint nettó vállalati értékben állapodtak meg. Az ügylet zárása várhatóan az első negyedévben – a szükséges versenyhatósági és részvényesi jóváhagyásokat követően – történhet meg.

A vevő egy 430 millió dolláros private equity alap, a China-CEE Fund, amelynek a CEE Equity Partners a befektetési tanácsadója. Az alap a közép-kelet európai régió egyik vezető pénzügyi befektetője, jelenleg összesen kilenc befektetése van. A 2014 végén megvásárolt Budapesti Metropolitan Egyetem mellett Lengyelországban, Csehországban, Szlovéniában és Bulgáriában vannak energetikai, gyógyszeripari és egyéb ipari befektetései.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A régészeknem is segít az informatika

pén jan 13 , 2017
ShareTweetPinShareAz MTA régészei 230 millió éves ökoszisztémát kutatnak Villányban. A kutatócsoport a fosszíliákat centiméteres pontosságú GPS-mérésekkel kiegészítve háromdimenziós térképen rögzítette. 230 millió éves ökoszisztémát kutatnak egy a közelmúltban felfedezett, triász időszaki ősgerinces-lelőhelyen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport tagjai Villányban, ahol a legősibb dinoszauruszfajok, valamint teknősök vagy emlősök […]

És még ez is...