5G: Pompeo figyelmeztette Contét

A Kína által kínált partnerségi kapcsolat nem őszinte, az ázsiai ország saját stratégiai céljait akarja megvalósítani Európában – hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter Rómában. Mike Pompeo Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Luigi Di Maio külügyminiszter megbeszélésen -mások mellett- téma volt a Kínával való kapcsolat is. Az amerikai diplomácia vezetője elmondta, figyelmeztette Contét, hogy az 5G-s technológia és mobilhálózat terén figyeljen a nemzete biztonságára, az olaszok adatainak védelmére. „A Kínai Kommunista Párt saját gazdasági jelenlétét igyekszik megerősíteni, stratégiai célokat követ, partnerségi kezdeményezései nem őszinték” – mondta.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mi az? Magyarországon leállították, Európában egyre jobban terjed mer' jó

vas okt 4 , 2020
Miközben nálunk érdektelenségre hivatkozva megszűnt a digitális rádiózás(DAB+), Európa más országaiban nagy léptékkel halad a fejlesztés. A digitális rádiózás nemzetközi szervezete a WorldDAB a napokban felhívást intézett az európai országokhoz, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a digitális rádiózással kapcsolatos uniós vállalások közelgő határidejének a betartására – írja a radioworld.comra hivatkozva […]
rádió

És még ez is...