570 millió forinttal támogatják a magyar polgárok egy leltározó robot kifejlesztését

robotpilótaA Martin Metal Product Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által alkotott konzorcium egy MOBOT elnevezésű a nyersanyag- és félkésztermékeket raktározó cégek munkáját segítő robotot fejleszt.

A 964,2 millió forintos összköltségvetésű beruházásból egy mesterséges intelligenciával támogatott, gépi látáson alapuló, automata raktárleltározó robotrendszer jön létre. A MOBOT lehetővé teszi az alapanyag- és félkésztermék-raktárak teljesen robotizált leltározását, amennyiben a tárolt árucikkek jól láthatóak és megközelíthetőek. A kialakítandó rendszer egy meglévő robotplatformra épülő, a projektben kifejlesztendő új leltározó robotegységből, egy központi vezérlőegységből és egy telefonos applikációból áll. A kezelő előre megadott időpontra ütemezi, vagy ad hoc módon indíthatja el a telefonos applikáció segítségével a leltározást. A leltározó robotegység a központi egységgel folyamatosan kommunikálva, az előre beprogramozott útvonal szerint teljesen automata módon bejárja a raktárteret. Az egyes raktári tároló helyeknél a polcrendszerre, látható pontra felragasztott azonosító jelek segítségével áll pozícióba, majd indítja a gépi látással támogatott leltározási folyamatot. A leltározás történhet beprogramozott termék típusától függően cső, szelvény, lemez, bála megszámlálásával, vagy automatikusan a vonalkód felismerésével és leolvasásával.

A konzorcium 574,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megvannak az MVM EDISON startup verseny nyertesei III.

sze jún 2 , 2021
Rekord számú, több mint 260 beérkezett pályamunka közül kiválasztott nyolc döntős csapat közül hirdetett győzteseket a szakmai zsűri az MVM EDISON startup versenyen. A legjobbnak választott első három helyezett csapat akár ötvenmillió forint értékű magvető befektetéshez juthat az MVM Csoporttól. Az MVM EDISON 2021 ötlet fázis kategóriájának harmadik helyezettje a […]
ételmaradék

És még ez is...