Az Európai Bizottság elítéli magánszemélyek bármi fajta kommunikációjának lehallgatását, az információs rendszerek feltörése bűncselekmény az Európai Unióban – jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a Pegasus kémprogram körüli botrányról folytatott vitáján. Reynders hangsúlyozta, az uniós bizottság szerint új kiberbiztonsági stratégiát kell kidolgozni ahhoz, hogy […]

Szerdától már a debreceni helyi napijegyek is megvásárolhatóak a MÁV applikációban, erről kötött együttműködési megállapodást a MÁV-Start és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. A debreceni helyi napijegy ára 1200 forint, és a DKV által üzemeltetett valamennyi debreceni helyi közlekedési eszköz teljes útvonalán korlátlan számú utazásra jogosít a rajta feltüntetett napon. […]

Már elő lehet fizetni a Telenor Magyarország vezeték nélküli hálózatán elérhető új otthoni internetszolgáltatására, a Telenor OtthonNet-re, amellyel a szolgáltató belép az otthoni szolgáltatások területére. A lakossági ügyfeleknek szóló, korlátlan adatforgalom mellett otthoni internetezést kínáló OtthonNet a bevezetésekor is már több mint egymillió háztartás számára érhető el, és a fejlesztéseknek […]

Kelet-Magyarország gyors növekedési ütemére és a helyi vállalatok professzionális szolgáltatásigényére reagálva Debrecenben nyitotta meg új, bér- és HR-outsourcing szolgáltatóközpontját a NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. A debreceni irodában máris 19 vállalat 6400 dolgozójának bérszámfejtési feladatait végzik, de terveik között szerepel a folyamatos bővülés, további munkahelyek teremtése. A NEXON közel háromezer […]