2018 a gépek éve lesz

terminatorEgy év alatt 80 százalékkal nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, derül ki a Vodafone által publikált felmérésből. A másodízben elkészített nemzetközi felmérés szerint a machine-to-machine (m2m), vagyis a gépek közötti hálózati kommunikációt már a világ vállalatainak több mint ötöde használja. A jelentés szerint jelenleg már 4,4 milliárd berendezés kommunikál más gépekkel világszerte, és ez a szám 2018-ra 10,8 milliárdra fog nőni. Az elmúlt évhez képest mért nyolcvan százalékos növekedés harminc százalékát három iparág, a gépjárműgyártás, a háztartási elektronika illetve a közművek adták. Ezek tipikusan olyan szektorok, ahol a technológia segítségével távolról lehet eszközöket szabályozni, irányítani vagy kényelmi funkciókat elérhetővé tenni. A felhasználók számára így számos új lehetőség nyílik meg, legyen szó okos televíziójuk vagy játékkonzoljuk hálózati összekapcsolásáról, illetve például a mosás, vagy a fűtés távoli vezérléséről.

Az előrejelzések szerint a háztartási elektronikai eszközök gyártóinak több mint háromnegyede be fogja vezetni az m2m lehetőségét a termékeikben. Szintén jelentős, 57 százalékos elterjedtség várható az egészségügyben, de a szállítmányozásban is hatékonyabban lehet a technológia segítségével feladatokat szervezni. A technológia fejlődésének köszönhetően az m2m beruházások megtérülése is jelentősen javult: az idei kutatásban részt vevők 46 százaléka számolt be a megtérülés „jelentős növekedéséről” – szemben a tavalyi 36 százalékkal. Földrajzi elterjedtség szempontjából beigazolódtak a Vodafone tavalyi felmérésének előrejelzései, és Ázsia átvette a vezetést az Egyesült Államoktól, de a mostani számok alapján arra lehet következtetni, hogy a kontinensek között 2016-ra elhanyagolható lesz a különbség, átlag 55 százalékos elterjedtségi aránnyal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Dell bemutatta új üzleti alkalmazásait

ked júl 15 , 2014
ShareTweetPinShareA Dell bemutatta legfrissebb vállalati eszközeit és integrált rendszereit. Az integrált Dell Acceleration Appliance for Databases eszközök lehetővé teszik a vezető adatbázis-környezetek –például a MySQL, a Sybase, a Microsoft SQL és a MongoDB– működésének felgyorsítását. A megoldás Dell PowerEdge kiszolgálókat, Dell Storage- és Dell Networking-megoldásokat, valamint a Fusion-io alkalmazásgyorsítási technológiáját […]
Dell

És még ez is...