mínuszos.hu

2015: fura idők jönnek I.

A Samsung szerint 2015-ben és azt követően öt technológiai trend határozza majd meg a mindennapi életünket. Ran Merkazy, a Samsung Európai Innovációs Központjának munkatársa szerint „a modern technológiai vívmányok hihetetlen hatással vannak életünkre. Az új trendek pedig teljesen felforgatják majd a mindennapjainkat, azt, ahogyan élünk, dolgozunk, és azt is, hogy mit viselünk, és miért.” A Samsung a következő technológiai trendek előretörését várja 2015-ben.

A viselhető technológia az üzleti döntéshozók öltözködésében is divatot teremtenek. Az üzletembereken egyre többször látni majd különböző viselhető mobileszközöket, hiszen ezeknek köszönhetően szervezettebbek, jobban informáltak, sőt hatékonyabbak lehetnek. Az okosórák segítségével az üzletemberek bármikor elérhetőek lehetnek anélkül, hogy okostelefonjuktól kellene függeniük. A Samsung kutatásából kiderült, hogy: a viselhető technológiát használók 47 százaléka sokkal intelligensebbnek érzi magát, sőt 61 százalékuk állította, hogy jobban informáltak a világ dolgait illetően. A válaszadók 37 százaléka szerint a viselhető technológia a karrierjüket is előre lendítette, 61 százalékuk szerint pedig a teljesítményük is javult. A Samsung szerint a viselhető technológia 2015-ben egyre jobban elterjed majd az irodai környezetben.

Exit mobile version